szoros kapcsolatban áll az intézménnyel

2021.03.11. 12:00

Új igazgató a bicskei Prelúdium élén

Sulyokné Guba Judit igazgatja a bicskei Prelúdium Művészeti Iskolát idén januártól. A négygyermekes, többdiplomás édesanya iskolatitkárként kezdte itteni pályafutását, messzebbről érkezett a művészeti nevelés közelébe.

Zsohár Melinda

Muzsika és színjátszás – a legifjabbak is fogékonyak iránta

Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

Csaknem tizenöt éven át töltötte otthon gyermekeivel az életét Sulyokné Guba Judit, s meggyőződéssel vallotta: az értelmiségi női lét összeegyeztethető a családanyai hivatásával. Biztos hátországa volt férje, az informatikus mérnök Sulyok Gyula, bicskei lokálpatriotizmusa, gyökerei pedig szintén erősítették az útján. Kisvári dédnagyapa a MÁV vezérigazgatóságán dolgozott, az Aranka malommal szemben épített gyönyörű polgári házat 1931-ben Bicskén. Itt nevelkedett Judit, majd fiatal házasként ide költöztek vissza, s ma is ez az otthonuk. „Mindig be voltam kötve a művészeti világba”, mondja, kislányként a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában énekelt. Első diplomáját magyar–történelem szakos általános iskolai tanárként szerezte, első munkahelyén népművelőként gyermekprogramokat szervezett. Dolgozott az egyik multi gyorséttermi láncnál koordinátorként, a Corvinus Egyetemen marketing-szakközgazdász szakon szerzett újabb diplomát, angolból nyelvvizsgát tett, karrier várt rá. Ám Judit a főállású anyaság mellett döntött; Ágnes, Anna, Lóránt és Júlia harminc és tizenöt éves kor közöttiek. A kiválóan teljesítő gyerekei mellett egy kisgyermek boldog nagymamája is – nem maradt le semmiről, mondja.

Sulyokné Guba Judit zeneiskola-igazgató

A politika is élete része lett, 2006-ban a Fidesz–KDNP jelöltjeként bekerült a bicskei önkormányzati testületbe, azóta helyi képviselő.

A Prelúdium Művészeti Iskolába Ádám Annamária igazgató hívta iskolatitkári pozícióba, s Judit igent mondott, mert gyermekei is ide jártak, szülőként szoros kapcsolatban állt a jó hírű intézménnyel. Bár Judit a „ranglétra alsó fokán” kezdett, nem gondolta annak. A fenntartó kérte, tegye félre diplomáit, az érettségi bizonyítvány szükséges az állás betöltéséhez, s ő így tett. Sződy László és Csizmadia László legendás zeneiskola-alapítók, elődök után Ádám Annamária kibővítette a zenei oktatást dráma- és színjáték, s mozgásművészet-képzéssel – ebben Judit támogatta aktívan őt. A Színművészeti Egyetemen színházi szaknevelői végzettséget szerzett, már tanított is, s mostanra a közoktatás-vezetői felsőfokú végzettséget is abszolválta.

Muzsika és színjátszás – a legifjabbak is fogékonyak iránta
Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

A Bicskei járás területéről járnak gyerekek az intézménybe, több településen vannak „telephelyeik”: Etyeken különleges művészeti képzések folynak, a többi között Felcsúton, Száron, Alcsútdobozon tanítanak. Mintegy negyven főállású és óraadó művész-tanár nyújt vidéki gyermekeknek magas szintű művészeti képzést. A Nemzeti Tehetség Programban nyertek legutóbb 800 ezer forintot, a színpadi körülmények megteremtéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában