Közel kilencszáz lélek lakja ma a két részből álló települést. Balinka és Mecsértelep, mai nevén Mecsér a Bakonyban bújik. Először 1187. körül említik Balinkát az oklevelek. Az egykori várbirtok kapcsán azért készült okirat, mert Eufrozina királyné e helyen adományozott földet a fehérvári kereszteseknek. Több változás után 1755-re alakult ki a ma is használt településnév a 12. századi Boynka szóból. Aztán, ahogy lenni szokott, évszázadok jöttek, királyok mentek, törökök dúltak, a lakosság eltűnt, de a 17. században német ajkú telepesek indítottak ezen a tájon új időszámítást. Hasznukra vált önpusztító szorgalmuk és az évszázados tapasztalatuk az erdő-, szőlőgazdálkodás, valamint az állattenyésztés területén. A környező hegyek és a sűrű erdő oltalmában fejlődött a falu, de azért kijutott a lakosoknak a veszélyből is, ugyanis a 19. század végén többször is leégtek a házak nád- és zsúpfedelei, és csak a kemence hevében edzett cserepekkel fedett épületek álltak ellen a lángnyelveknek.

A kicsit mindenhez közeli, de mégis elzárt falu nem tudott mindenkinek munkát és főleg enni adni a huszadik század hajnalán, ezért sokan elhagyták Balinkát egy jobb élet reményében. Aztán 1920-ban megnyílt a településhez tartozó kisgyóni bánya, komoly munkaerőt igényelve, miközben a parasztság zöldséget termesztett a hegyek közül folyó patakok által közrefogott földeken.

Kisgyónban egészen a szénvagyon kimerüléséig, vagyis 1972-ig folyt a bányászat. Aztán a gépeket az akkor már több mint két évtizede működő Balinka I-re szerelték át, a bányászok elhagyták kisgyóni otthonaikat, ám az üres épületekből kulcsos házakat alakítottak ki 1980-ban, így nem szűnt meg az élet. Ezrek élvezhették a táborozások, osztálykirándulások alkalmával a hely fekvéséből adódó természeti adottságait, különösen a Gaja-völgyet, ami a leginkább vonzó látványosság Balinkán.

A második világháború csatái és azt követő kitelepítések, valamint az ’56-os események miatt csökkent a lakosság létszáma Balinkán, de közben a munka szinte töretlenül folyt a felszín alatt. Százak dolgoztak a föld gyomrában, a roppant vasbordák és durva deszkák közötti térben, hogy kitermeljék a Bakony aranyát, a szenet, melyre éppúgy vártak a háztartások, mint az erőművek.

Pöfögött Győző, a fekete mozdony, zuhant mélyre a kas a lámpakamrából előkerült marcona arcokkal. A sajgó izmok és ízületek ellenére fiatalosan ugrottak a görgőkön zúgó bányaszalagra. Lent a párás sötétben kézi fúrókkal gyötörtek lyukat a kőzetbe a robbantás előtt. Közben egy másik ágban forgott a frontfejtésnél az acélfogak sokasága a szénfalban, míg a gép karjai, mint falánk rák ollói terelték a telhetetlen száj felé egyik mázsa szenet a másik után. A jó brigád, az igazi férfimunka öröme, valamint az 5 ezer műszak után ígért nyugdíj segített elviselni a fizikai terheket. A lélek útjai ennél nehezebben irányíthatók, főleg, ha valaki napról napra úgy hull a föld alá, mint egy bányász, aki ha több száz méterre készül lemenni, csak egy dologban bízhat, és ezt ki is mondja, mert a kimondott szónak ereje van: Jó szerencsét!

Azóta vége lett ennek a korszaknak is, ugyanis, az ország valamennyi mélyművelésű bányáját bezárták. Balinka bányájából 2003-ban emelkedett ki utoljára a kas, és bár azóta is ez a településre legjellemzőbb épített örökség, már csak a megemlékezéseken és a védőszent Borbála napján zeng a dal: Pajtás! Szerencse fel!

A bánya magánterület és nem látogatható!

A tiszta levegő, a csend és a nyugalom helyszíne

A falu és környéke már a vaskorban is lakott hely volt, és manapság is egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, mert a jelenkor emberei és családjai is kezdenek rájönni, hogy mekkora kincsre bukkantak.

A helyi nyugdíjasklub vezetője, Kissné Bolla Mária Mecséren született, és bár egy időre elsodorta az élet Fehérvárra, de visszatért. Azt mondta: – Örülök annak, hogy épülünk és szépülünk, annak ellenére, hogy kicsi a falu, és annak ellenére, hogy mindenből kettőt kell építeni és karbantartani. Megújultak az utak, rendbe tették a temetőt, a kultúrházat, de az az igazán örömteli, hogy sok kisgyermekes fiatal költözik ide.

A balinkai településrészen élő Osgyán Norbert szerint elsősorban a csend, a nyugalom, a jó levegő és a madárcsicsergés miatt érdemes Balinkán élni. Hozzátette: – Az erdő és a Gaja-völgy közelségén túl nagy előnye a falunak, hogy nincs messze semmi, de mégis mindentől távol van egy kicsit, így ideális hely arra, hogy felneveljük a három kislányunkat.

Schweighardt Róbertné is összefoglalta, hogy miért is jó Balinka: – Nagyon szeretünk itt élni, ebben az összetartó közösségben, melynek építéséből kiveszi a részét a német nemzetiségi önkormányzat és a katolikus gyülekezet is. Sajnos az idősek egyre fogynak, de szerencsére nagyon sok fiatal érkezett és érkezik most is a faluba. Már nincs üresen álló ház, mint egykor, és hétvégenként megpezsdül az élet az idelátogató kirándulók miatt.

Sorozatunk további részeit ITT találják.