Frissen Fejérből

2021.04.10. 07:10

Új otthont kaptak a fehérvári molnárfecskék

Ezúttal újabb húsz műfecskefészekkel bővült a kihelyezett madárotthonok száma. A szakemberek a Mura utcai társasháznál „telepítettek” fészkeket.

Héjj Vivien

A Városgondnokság húsz műfecskefészket helyezett ki

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A lakott területeken jellemzően két fecskefaj él: a falusiasabb környezetben jellemzően füstifecskéket láthatunk, míg a városi levegőt a molnárfecske részesíti előnyben. Mindkét faj társas hajlamú, így nem ritka, hogy a kolóniában egymást érik a fészkeik

A hazai fecskepopuláció fogyásáról szóló hírek hatására 2019-ben az önkormányzat és a Völgy-Híd Természetvédelmi Alapítvány közösen indította el a Fecskebarát Fehérvár Programot azért, hogy a városlakók segítségével megóvják a megmaradt fecskeállományt.

A program keretében korábban már több mint 130 kerámia fecskefészket helyeztek el a városgondnokság szakemberei Székesfehérvár területén. Fecskeotthon lett az Öreghegyi Közösségi Ház, a Zentai Úti Általános Iskola, a Püspökkertvárosi Óvoda, a Széna Téri Általános Iskola és a Fecskepart utca is.

A Mura utcai társasháznál most újabb 20 fészek várja lakóit, így városszerte már több mint 150 odú segíti a hasznos kis madarak fészkelését.

– A kész fészkeket ezúttal is bekenjük sárral, hogy kicsit használtnak, otthonosabbnak tűnjenek, a madarak pedig később kedvükre alakíthatják majd őket. Az idei év újdonsága az is, hogy a helyszínválasztás miatt és a lakóházak megóvása érdekében a fészkek alá egy úgynevezett fecskepelenkát is elhelyeztünk – magyarázta Csete Gábor, a városgondnokság természetvédelmi szakmai vezetője.

A Városgondnokság húsz műfecskefészket helyezett ki
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kovács Gergely, a Völgy-Híd Természetvédelmi Alapítvány képviselője elmondta, 2010-ben drasztikusan lecsökkent a hazai fecskeállomány, ám azóta szerencsére újra gyarapodik a populáció.

– Ezekkel a fészkekkel most „bogarat szeretnénk ültetni” a fecskék fejébe, csalogatjuk őket, hogy leljenek olyan otthont, ahol háborítatlanul élhetnek. Ha már egy molnárfecske befejez egy műfészket, vagy akár melléépít egy teljesen újat, évről-évre könnyebben és szívesebben telepednek le társaik mellett a fecskecsaládok – mondta Kovács Gergely.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában