Frissen Fejérből

2021.05.01. 08:38

A munka ünnepe – Május 1-je hagyományai és története

Május 1-je nem csak a munka, hanem a szerelem és a termékenység ünnepe is.

veol.hu

A felállítás pillanatai Csókakőn. A mozdulatok már rutinosak, minden évben állítanak májusfát Fotó: FGY

Kevesen tudják, hogy május 1-jei szokásainkat – mint például a májusfa-állítást – már az 1400-as évektől jegyzik – írja a Történelem Klub honlapja.

Mi történt 1886-ban?

Munka ünnepeként 1890 óta szerepel május 1-jének napja mintegy megemlékezvén arra az 1886-os eseményre, mely során a chicagói munkások és az Amerikai Munkásszövetség a nyolcórás munkanap bevezetését követelte, de a megmozdulást a rendőrség agresszíven letörte, és folyományként munkásvezetőket végeztek ki. Az Amerikai Munkásszövetség javaslata alapján, 1890-től világszerte több ország munkáspártjai, szakszervezetei tüntető felvonulásokat szerveztek, így tulajdonképpen a munkások szolidaritási napjává vált.

Népszokások, az Isten és Istennő násza, termékenység ünnep és érdekességek, kedves hagyományok

A népi hagyományaink szerint május első napján zöld ágakkal, virágokkal díszítették a házakat, illetve már az 1400-as évektől jegyzik magát a májusfa-állítás szokását is. A májusfa más népi nevei: hajnalfa, jakabfa vagy májfa.

A legények azoknak a lányoknak állítottak májusfát, akinek udvarolni szerettek volna.

A májusfa-állítás az egész ország területén elterjedt hagyomány volt, jellemzően jegenye vagy nyárfa (a magassága miatt!) ágait díszítették színes szalagokkal. A Palócoknál a fát a legény állította, de a lány díszítette fel. Jellemző kapcsolódó hagyomány még a májusfa-kitáncolása vagy kidöntése pünkösdkor, amikor nagy dínom-dánom, táncmulatság közepette kidöntötték a fát.

Beltane ünnepe

Ugyanakkor említésre méltó a kelta hagyományokban Beltane (ír-kelta: Bealtaine) ünnepe, mert hagyományainkkal közös szálakon indult. Bel a kelta fényisten tüzét jelenti a szó maga. Eredetét a közel-keleti Baal istenre vezetik vissza.

A Beltane ünnep szimbólum a májusfa, ami Bel Istenséget jelképezi, míg a virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezik. A hagyományok szerint Beltane jelenti az életerő és a szenvedély megújulását, újjá születését.

Beltane eredetileg kelta (egyes források szerint druida) tűzfesztivál volt, amikor az Istennő és a Szarvas istenség egyesülését ünnepelték, voltaképpen tehát a termékenység ünnepe is!

Beltane az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe, mert ekkor szeret bele az Istennőbe, és szerelmük beteljesül a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség, így szűkebb értelemben az Istennő, (és ezáltal a NŐ), termékenységének, megtermékenyülésének ünnepe!

A virágok, zöld lombok és a színes szalagok, kendők az Istennőt jelképezik, maga a májusfa pedig az Istenséget. Beltane jelenti az életerő, a szenvedély visszatérését, és a vágy beteljesülését.

Érdekességek:

– az ünnep hagyományos színei: a piros és a fehér, valamint a zöld lombok.

– a ház védelmére virágszirmokat hintettek szét, majd összesöpörték egy sarokba, és a ház köré hordták.

– a rómaiak Floralia ünnepe szoros összefüggést mutat a május elsejei pogány népszokásokkal. Ekkor, három napig tartó, orgiasztikus jellegű mulatozásba kezdtek, melynek legfőbb értelme és célja a termékenység behívása, megünneplése.

– Az ünnep jelképe még az üst, mely a nőiség lényegét jelképezi, mely befogadja a májusfa által jelképezett férfias aspektust.

– Az ünnep hagyományos mesterségei: a szövés, fonás – és minden olyan tevékenység, melynek lényege abban áll, hogy két különböző szubsztanciából létrejön egy új, harmadik minőség, Beltane szellemében.

Hagyományok

1. Május elsejének reggelén szalagokat kötni egy tetszőlegesen kiválasztott fára. Minden szalag felkötése előtt kívánni valamit.

2. Összeírni minden idejétmúlt, hátráltató gondolatodat, félelmedet, megnevezni a szorongások és aggodalmak tárgyát, mindezeket felírni egy-egy papírdarabra és rituálisan elégetni egy „üstben”, vagy egy tálkában.

Töltsd ki kvízünket is!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában