Frissen Fejérből

2021.05.13. 07:45

Jól halad az iváncsai bölcsőde építése

Lassan elkészül a település minibölcsődéje, melyre még a tavalyi év folyamán nyert támogatást a település, összesen 64 millió forint értékben.

Korondy Tamás

Szeptemberben már szeretnék megnyitni Iváncsán a nagy erőkkel épülő minibölcsődét

Fotó: önkormányzat

A község a hivatalos közösségimédia-felületén emlékeztetett arra, hogy szerencsére jól haladnak a tavaly júniusban bejelentett, TOP-pályázaton elnyert minibölcsőde-projekt­tel.

Mint az ismeretes, 2020 nyarának közepén Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke jelentette be, hogy a térség számos települése – köztük Iváncsa is – több pályázaton is támogatást nyert el, például a bölcsődeépítésre (valamint ugyanekkor kaptak támogatást csapadékvíz-elvezetési fejlesztésekre is, 60 millió forint értékben). Előbbi esetében a község a tervezést, az engedélyezést, a kivitelezést, a műszaki ellenőrt és a teljes berendezést beleértve 64 millió forintból valósíthatott meg minibölcsőde-fejlesztést, melynek építését januárban kezdték el.

Szeptemberben már szeretnék megnyitni Iváncsán a nagy erőkkel épülő minibölcsődét
Fotó: önkormányzat

A helyi önkormányzat által készített mozgóképes összeállítás szerint jelenleg 60 százalékon állnak a munkálatok, és várhatóan szeptember elsején akár nyithat is az intézmény. Emellett az is elhangzik a videóban, hogy elsősorban iváncsai gyermekekkel szeretnék megtölteni a „minimegőrzőt”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában