Frissen Fejérből

2021.05.11. 16:44

Rendhagyóan ünnepeltek a csákberényi ovisok

Hívogatóan napos időben indulhattak el a közeli erdőbe a csákberényi óvodások kísérőikkel a kedd délelőtti program miatt.

Bokros Judit

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A madarak és fák napját ugyanis rendhagyóan ünnepelték a kicsik (s a velük lévő nagyok is): a tanösvény melletti Mária-képnél a fehérvári Ringató-foglalkozásokat vezető Horváth Irma, valamint Varró János népzenész várta őket műsorral.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A minden ízében „természetes” esemény a Kincses Kultúróvoda címhez kötődő programsorozatban valósulhatott meg. Erre pályázott korábban az óvoda, és az egyik program lett volna tavaly tavasszal a „Zenél az erdő”. Ezt azonban akkor a járványügyi helyzet miatt el kellett halasztani, így csak most kerülhetett rá sor. Sebaj – gondolták a résztvevők, hiszen a tökéletes időben most minden adott volt a remek időtöltéshez.

 

Irma és János (akik erre a délelőttre Tavasztündérré és Janó manóvá váltak...) zenés, énekes műsorával több madarat is megidézett, de egyéb kedvenc dalocska is bekerült a repertoárba, amelynek végén a különleges hangszerekkel (például töröksíp, tilinkó, sámándob) is lehetett ismerkedni. A helyszín miatt pedig egy gyönyörű Mária-ének is elhangzott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában