körkép

2021.05.28. 20:00

Van-e hatásuk a térfigyelő kameráknak Fejér megyében?

Térfigyelő kamerarendszer-nézőbe fogtunk néhány településen, arról kíváncsiskodtunk, működik-e a faluban kamerarendszer, van-e hatásuk, segítik-e a rendőrség munkáját, bevethetők-e az illegális szemétlerakók ellen, növelik-e a számukat?

Borsányi Bea, V. Varga József

Mosolyogj, fényképeznek!

Fotó: FMH-Archív

Úrhida belterületén 14 kamerával felszerelt térfigyelő rendszer működik, amelyet még 2014-ben, a Belügyminisztérium által kiírt pályázat támogatásával sikerült kiépítenie az önkormányzatnak – mondta el lapunknak Bognár József polgármester.

A képviselő-testület mindig nagy hangsúlyt fektetett a településen élők minél jobb életminőségének, biztonságérzetének megteremtésére. A 2014-et megelőző évek bűnügyi statisztikái és eseményei arra ösztönözték a grémiumot, hogy a modern kor technológiáit alkalmazva, minél hatékonyabban lépjen fel a jogszabálysértések elkerülése, megszüntetése ellen.

Rendszámfelismerő

A térfigyelő kamerák közül 6 a község összes be-, illetve kivezető útjainak ellenőrzését végzi. A Kossuth utca 15. számú ház előtti oszlopra a térfigyelő kamera mellett egy rendszámfelismerő rendszerrel ellátott kamerát is felszereltek. A településközpont, az önkormányzat, az óvoda, az iskola, az egészségház és a templom frekventált tereinek megfigyelése (7 kamera) a garázdaság és egyéb szabálysértések megelőzését szolgálják.

A térfigyelő kamerák digitális képfeldolgozáson alapuló saját rendszeren, biztonságos, vezeték nélküli átviteli csatornákon juttatják el a felvételeket a térfigyelő központba.

A képviselő-testület a közbiztonság növelése érdekében együttműködik és támogatja az Úrhidai Polgárőr Egyesületet. A polgárőrség tagjai szolgálati idejükben segítik a rendőrség munkáját, adott esetben a helyszíni ellenőrzéseket, biztosításokat is elvégzik. Az önkormányzat szerződéses jogviszonyban áll a településen működő vagyonvédelmi és távfelügyeleti kft.-vel, akik a térfigyelő kamerarendszer karbantartása mellett az intézményállomány riasztórendszerének távfelügyeletét is biztosítják.

A kamerafelvételek alapján a rendőrségnek több alkalommal is sikerült a garázdaság vétségét elkövető tetteseket beazonosítani. Amennyiben ismét lesz pályázati lehetőség, az önkormányzat tervezi a kamerarendszer bővítését – tette hozzá Bognár József.

Mosolyogj, fényképeznek!
Fotó: FMH-Archív

Szeretnék bővíteni

Alsószentiván területén 10 térfigyelő kamera működik, melyek az önkormányzathoz vannak bekötve. Szeretnénk még növelni a számukat 3–4 kamerával – tájékoztatott Husvéth Imre polgármester. – A rendőrség előszeretettel használja a felvételeket a bűnüldözés során, mivel nagyon jó minőségű felvételeket készít, több esetben tudtak elkövetőt azonosítani. A kameraszám növelésével az illegális szemetelők ellen is hatásosan lehetne fellépni.

Amint Rumpler Tibor polgármestertől megtudtuk: Kislángon is működik térfigyelő kamerarendszer, és már több alkalommal segítette a rendőrség munkáját. Köszönhetően annak, hogy egy speciális rendszámfigyelővel is rendelkezik, amely a keresett gépjármű rendszámának betáplálását követően jelzi, ha felbukkan a településen az adott gépjármű. Rögzíti és tárolja is az adatokat (például érkezés, távozás stb.). A rendszer már 2012 óta szolgálja a település közbiztonságát. Amennyiben lesz rá forrás, természetesen bővíteni szeretnék a már meglévő rendszert.

Csak egy nyilvános

Zámolyon, a Kossuth utcában, a falu két vége között 6 térfigyelő kamera működik évek óta. Az általuk készített felvételek közül azonban csak az egyiké nyilvános, azt bárki megnézheti az egyik időjárás előrejelző portálon. Arról, hogy történt-e a kamerák rögzített felvételei alapján feljelentés vagy büntetőeljárás, a polgármester nem tud.

– Mi nem férünk hozzá a felvételekhez, ha bármilyen esemény történik, a rendőrség kiszáll, és eljárás keretében lefoglalja azokat. Van, hogy hetente két-három alkalommal is előfordul ilyen. Az önkormányzat azonban nem kap visszajelzést arról, hogy a felvételeken látható, legtöbbször vélhetően szabálysértő autósokat, megbüntetik-e – mondta Sallai Mihály.

A faluvezető azt is elárulta, ő is szokott pontos időpontot megjelölve bejelentést tenni a rendőrségen, amennyiben olyan szabálytalan autóst lát, aki a lámpás kereszteződésben a záróvonal, az előzni tilos tábla, a sebességkorlátozás, a lámpa, valamint a gyalogos átkelő ellenére a szemközti sávban haladva előzi meg a kocsisort.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában