Frissen Fejérből

2021.06.10. 08:00

Élen a bűnmegelőzésben – Központot adtak át Fehérváron

Ünne­pélyes keretek között adták át a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Központját. Az innovatív központ kiemelt célja a társadalom tagjainak bűnözéssel szembeni védelme.

Héjj Vivien

Rendkívül fontos a rendőri utánpótlás

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Egy közel hatvan négyzetméter alapterületű, két foglalkoztatóhelyiségből, raktárrészből és mellékhelyiségekből álló Jancsár utcai ingatlan került a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának használatába.

Rendkívül fontos a rendőri utánpótlás
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Közel egy éve merült fel a gondolat, hogy egy, a rend­őrség arculatához igazodó, lakosságcentrikus helyiséget nyisson a főkapitányság, ahová az állampolgárok nem mint hivatalos helyiségbe, hanem mint közösségi helyre léphetnek be. A lakossággal való találkozás így oldottabb, kötetlenebb légkörű lehet. Emellett biztosítják a BikeSafe-et, azaz a kerékpárok regisztrációjának lehetőségét is.

– Egy olyan, országosan is egyedülálló megyei központ jött létre, ami azt a célt szolgálja, hogy minél több állampolgárt megismertethessünk a bűnmegelőzés alapjaival, és azzal, hogyan tudják elkerülni a sértetté, áldozattá válást – fogalmazott Varga Péter rend­őr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány. Kiemelte, rendkívül fontos a rendőri utánpótlás, így bízik abban, hogy azok a fiatalok, akik eljönnek a központba, akár kedvet is kaphatnak ahhoz, hogy rendőrök legyenek.

 

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke arról beszélt, Fejér megye bűnmegelőzési szervezete mindig élen járt, új ötleteket talált ki, adaptált, továbbfejlesztett. Hatala József kiemelte, egy ilyen helyiségbe másképp jönnek be az állampolgárok: érdeklődőek, elmondják egy adott hely, közösség problémáit. Az ilyen találkozásokon szerzett információk és állampolgári javaslatok közül több bekerült már a bűnmegelőzési stratégiák közé.

Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében elmondta, a szép összefogás eredményeként létrejött központot a rendőrök elkötelezettsége, szakmai alázata és tudása tölti meg tartalommal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában