Frissen Fejérből

2021.06.16. 07:20

Két ajánlat is érkezett a móri piac építésére

Kedden reggel összeült a város önkormányzatának képviselő-testülete. A soron kívüli ülésre azért került sor, mert választani kellett két kivitelező között, akik a helyi piac építésére vállalkoztak.

Palocsai Jenő

Forrás: shutterstock

Régóta zajlik a városi piac átépítésével kapcsolatos beruházás folyamata. Már túl vannak a tervezésen, sőt a közbeszerzési eljárás is a végéhez közelít. Két cég is jelentkezett, hogy vállalná a sok bontással, és építéssel járó feladatot. Éppen ezért ült össze a testület.

Ez egy köztes döntés volt, mondta Fenyves Péter polgármester, ugyanis a pályázók közül mi az alacsonyabb összeget javaslót választottuk, de az ajánlatok mennek tovább a Miniszterelnökségre. A központi döntést, illetve a forrásbiztosítást követően valószínűleg szeptember elején indulhat meg a tényleges kivitelezés, ami 36 hónapig tart majd.

Mint megtudtuk, a projektben változás nincs, ennek megfelelően elbontják a polgármesteri hivatal udvarán álló garázssort éppúgy, ahogy azt az épületegyüttest, ami körbe­öleli a piacudvarként emlegetett, zárt területet. Ezáltal egy hatalmas nyitott tér lesz az önkormányzat épülete mögött, ahol mélygarázs és vásárcsarnok is létesül majd. Ezzel párhuzamosan felújítják a Luzsénszky lovarda épületét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában