retro vasút

2021.06.05. 11:00

Nohabbal utazatunk a Balaton északi partjára

Június 5-én, 6-án, valamint 12-én és 13-án a kilencvenes és kétezres évek balatoni sebesvonatát megidéző hangulatú szerelvénnyel lehet utazni a Balaton északi partján.

Budapest és Balatonfüred között egy-egy pár Katica sebesvonat Nohab-vontatással és a hozzá illő kék Bhv kocsikkal közlekedik majd. Ezek a járatok normál díjszabással vehetők igénybe. A Katica sebesvonat a Déli pályaudvarról 8.30 és 14.30 órakor, Balatonfüredről pedig 11.11- és 17.11-kor indul. Azon utasoknak, akik a retró vonatozást követően még maradnának a Balatonnál, rendelkezésükre áll a Balaton 24 és Balaton 72 nevű, a tó körüli korlátlan vasúti utazást biztosító, egy, illetve három napra szóló jegytípus, valamint ezek DUO változata, melyekkel a Balaton menti vasútvonalakon túl a tó térségében 123 település között közlekedő Volánbusz-járatokon is lehet utazni. A tavalyi évhez hasonlóan az utasok által továbbra is kedvelt jegytípus maradt a Balaton 24 és 72. Fontos információ, hogy a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező az arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV állomásain és megállóhelyein, ám a vonatokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell. A vasúttársaság továbbra is kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, és a jegyvásárláshoz – a sorban állás elkerülése végett – javasolja az okostelefonra letölthető MÁV-applikáció, a megújult Elvira felületének vagy a jegyértékesítő automaták használatát. A nohabos vonatokról, illetve a többi retró eseményről bővebben a www.mav.hu/retro weboldalon olvashatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában