Frissen Fejérből

2021.06.19. 07:30

Tranker-művek tárlata – Új kiállítás nyílt Fehérváron

Új kiállítás nyílt pénteken az Új Magyar Képtárban, ahol a 2019-es Smohay-díjas képző művész, Tranker Kata munkáiban merülhetünk el.

Bokros Judit

A külföldet is megjárt Tranker Kata a július végéig megtekinthető installációk egyikével

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A harmincas éveiben járó alkotó Lovasberényben nőtt fel, s az ottani általános iskola után a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Innen került a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol festőművésznek tanult. Derkovits Gyula-ösztöndíjban háromszor részesült, a fehérvári, fiatal képzőművészeket támogató Smohay-díjat pedig 2019-ben nyerte el.

Külföldön is járt művészeti ösztöndíjaknak köszönhetően, és számos hazai önálló kiállítást tudhat maga mögött. Művészetének főbb témái egyebek mellett a tárgykultúra és a tárgyhasználat, a kulturális és az evolúciós antropológia – olvasható a Szent István Király Múzeum közleményében.

A külföldet is megjárt Tranker Kata a július végéig megtekinthető installációk egyikével
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Tranker Kata ezúttal három installáció révén mutatja be, hogyan látja az emberré válás biológiai és kulturális fejlődéstörténetét, valamint különféle problémakörökben merül el. A kiállításhoz köze van a „Lucy in the Sky with Diamonds” című Beatles- dalnak és egy ásatásnak, illetve az ott előkerült leletegyüttesnek is. A tárlatot Pallag Zoltán régész, író nyitotta meg, és az július 25-ig tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában