Frissen Fejérből

2021.07.21. 15:00

A közösségek helyét építik Kincsesbányán

A település a Magyar falu program pályázati forrásából új közösségi tér kialakítását valósíthatja meg.

Tihanyi Tamás

Ilyen lesz majd az újjászületett ház, a közösségek tere

Fotó: önkormányzat

Az ingatlant egy tavaly nyert támogatásból vásárolták meg, a projekt jól illeszkedik a korábbi és a tervezett fejlesztésekhez.

– Rákhegy a központtól számítva nagyjából egy kilométer távolságra van, ahol a közösségi élet eddig mostoha helyzetben volt annak ellenére, hogy az ottaniak nagyon összetartanak – mondta Murányi Marianna polgármester. – Bármilyen feladat is merül fel a településrészen, az ottani „kemény mag” összefogással megoldja, legyen szó akár a már lezárt temető gondozásáról vagy programok szervezéséről. Az év jelentős napjait mindig megünneplik, de a helyszín eddig nem volt adott.

A fejlesztéssel érintett épület a megújulás után nem csak a rákhegyiek közösségi életének helyszínévé válhat, remek helye lehet az iskolás csoportoknak, az alkotó közösségeknek és a turistáknak is.

Ilyen lesz majd az újjászületett ház, a közösségek tere
Fotó: önkormányzat

– A belső helyiségek mellett a szabadtéri programokhoz is megfelelő teret biztosíthatunk – folytatta a településvezető. – A megyében az első pajtaszínházi csoport megalakulása településünk nevéhez fűződik, így a színjátszó kör próbáinak kiváló helyszínt biztosíthat a megújuló ház. A jövőben az udvaron játszóteret alakítanánk ki a gyermekeknek, mellette pedig színpadot építenénk.

Kincsesbánya történetét méltó módon tervezik megörökíteni, ezért már most emlékeket gyűjtenek a múltból, és a kiállítás az újjászületett ingatlanban nyílna meg.

– Az önkormányzat minden lehetőséget megragad a közösség érdekét célzó fejlesztésekhez. Összehangolva terveinket, pihenőpavilonok, kerékpárszerviz-állomások, grafikus látványtérképek után szeretnénk egy biztonságos megállót kialakítani Kincsesbánya zöldövezeti részében. A most felújításra váró épület tehát több nagyon fontos funkciót tölt majd be, például információs pontot is kialakítunk a vendégek, turisták, kirándulók számára. Egy barátságos helyet, ahol nem csupán az itthoniak, de a hozzánk látogatók is kellemesen és hasznosan tölthetik szabadidejüket, felfedezve a mi Kincsesbányánkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában