SZEZONNYITÁS

2021.07.03. 15:00

A vízitúrákkal aktív az evezős élet a Dunán

A kulcsi sportegyesület vízi sport és evezős szakosztálya a közelmúltban tartotta szezonnyitó összejövetelét.

Török Tímea

A hajóállomáson végzett felújítás tervszerűen halad

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Lukács János szakosztályvezető számolt be a szezonnyitón személyesen, olvasóinknak pedig lapunk hasábjain keresztül az elmúlt év eseményeiről és az elkövetkező terveiről.

– A mögöttünk lévő 2020. év minden nehézségével együtt a szakosztály és a vízitúráink szempontjából jól sikerült. Idén is tervezzük a Jármay-túrát július 7-én, 8-án, 9-én és 10-én. Eddig tizennégyen jelentkeztek, hogy együtt kerüljük meg a Csepel-szigetet. Szintén tervezzük a hagyományos, minden év augusztus 20-án a Lórévet megcélzó evezős túránkat, amelynek célja, mint mindig, a Zichy-kápolna lesz. A Trianon-emléktúra is előkészítés alatt van, amelyet a békepaktum megkötésének századik évfordulója alkalmából hívtunk életre tavaly. Az elmúlt évben hárman eveztük végig az egyelőre „csak” kétszázhúsz kilométeres távot a szlovákiai Kulcsodra, és rengeteg tapasztalatot szereztünk. Idén ugyanebben a távban gondolkodunk, de már most úgy tűnik, hogy több mint tízen fogunk a testvértelepülésre elevezni. Az eredeti terv szerint Kulcsodra és Kopácsra is szeretnénk kajakkal eljutni az összetartozás jegyében. Az eredeti terv megvalósításának előkészítése is jó úton halad véleményem szerint, bár az egy komolyabb és hosszabb, az idei távnak majd kétszerese lesz.

A hajóállomáson végzett felújítás tervszerűen halad
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

– A hajóállomással kapcsolatban örömmel tudok beszámolni arról, hogy a „lapá­tos vízi megállóhely” tanúsító védjegyet szerzett a Kulcsi Hajóállomás. Az elnyerhető legjobb négylapátos minősítésből Kulcs kétlapátost kapott. Ezzel mi is felkerültünk a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjára, mint minősített vízitúra-megállóhely.

Egyébként a hajóállomás jelenleg felújítás miatt kizárólag a két nagy rangú horgászverseny helyszíne lesz csak idén. Más rendezvény előtt a komplexum zárva lesz.

– A vízen közlekedőket arra szeretném kérni, hogy legyenek figyelemmel a vízi közlekedés rendjére. Különösen, hogy ne haladjanak el nagy sebességgel a hajóállomás előtt, és ne keltsenek olyan nagy hullámokat, amik veszélyeztetik a kikötőhelyen lévő hajóink állapotát – tájékoztatta lapunkat Lukács János.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában