korszerűsítés és a bővítés

2021.07.29. 11:30

Együtt a váli játszótér jövőjéért! – Egyre többen állnak a kezdeményezés mögé

Portálunk korábban már beszámolt a kezdeményezésről, miszerint egy váli édesapa gyűjtést szervezett a régi játszótér felújítására és kibővítésére.

Déri Brenda

Jobbról balra a képen: Pásztor Mária, Bereczki Zsuzsanna Bálint fiával, Szunomár Kitti és lánya Damajanti, Bencsik Barnabás és lányai, Janka és Róza

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nos, a projekt tovább folytatódik, ugyanis a Váli Gyermekek Jövője Alapítvány a szülőkkel és az önkormányzattal közös együttműködésben megszervezte az Együtt a játszótérért! Jótékonysági rendezvényt, melyet szeptember 4-én tartanak. Az itt befolyt összeget pedig a munkálatokra fordítják.

A felújításra váró játszótér idáig is közkedvelt helyszínnek minősült mind a gyermekek, mind pedig a szülők körében. Óvodáscsoportok, gyermektáborok, sőt még biciklisek is gyakran megpihennek a fák által nyújtott árnyékos részeken.

Jótékonysági rendezvény

Az öt főből álló alapítvány, elnökével, Zsebeházy Róberttel 2003 óta azon munkálkodik, hogy hozzájáruljon a Válon élő óvodás gyermekek testi és lelki fejlődéséhez és lehetőségeikhez mérten támogassa a hátrányos helyzetben lévőket. Legkedvesebb programja a minden évben megrendezésre kerülő Márton-napi lámpás felvonulás, mely során a lurkók végigvonulnak saját készítésű lámpásaikkal és keresik az elrejtett csomagokat. A játszótér rekonstruálásának alapötletével úgy érezték, hogy itt egy újabb ügy, mely mellett teljes mellszélességgel kiállnának.

Ennek apropóján a váli szülők összefogásából megszületett a jótékonysági rendezvény programkínálata, melyekkel igyekeztek különleges és élményekkel teli napot biztosítani. Éppen ezért lesz két ugrálóvár, kreatív sátor, csillámtetoválás, pónilovaglás, lovas kocsikázás és meglepetésfellépők. Mi több még egy rajzpályázat is indult, melynek legjobbjai a szponzorok által összeállított ajándékcsomagokra számíthatnak, műveik pedig kiállításra kerülnek a Kultúrparkban. Ezentúl az esemény egyik központi eleme a futóverseny, a résztvevők nevezési díjjal támogathatják a kezdeményezést, a szervezők cserébe befutócsomaggal és éremmel kedveskednek nekik, hogy még emlékezetesebbé tegyék ezt a napot, illetve kifejezzék hálájukat. A nevezők három táv közül választhatnak majd, továbbá vendégfutóként részt vesz a futóversenyen Tóth Sándor „Sanya” hegymászó.

Jobbról balra a képen: Pásztor Mária, Bereczki Zsuzsanna Bálint fiával, Szunomár Kitti és lánya Damajanti, Bencsik Barnabás és lányai, Janka és Róza
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A szeptember 4-ei jótékonysági rendezvény csupán az egyike azon eseménysorozatnak, amelyek még a jövőben fognak zajlani. Az alapítvány képviseletében Szunomár Kittivel beszélgettünk, aki amellett, hogy a tervekről és a célokról mesélt, szervezni fog egy táncos estet, melynek befolyt összegével szintén a nemes ügyet támogatja.

– A szülők célja, hogy a játszótér az óvodások mellett az általános iskolás gyermekek számára is szórakozási alternatívaként szolgáljanak. A kisgyermekek biztonsága érdekében az utcafront felőli park lekerítésre kerülne. Emellett ivókutat és mellékhelyiséget is biztosítanánk az ide látogatóknak. Válon és a környéken egyre több gyermekes család él, ezért nagyon fontos lenne egy szép hely, ahol kellemesen eltölthetik a szabadidejüket. A falunkban idén várhatóan 41 kisbaba fog születni, ami rekordnak számít, így már nekik is épülne a játszótér. Szeretnénk, ha minél több emberhez elérne ez a kezdeményezés és csatlakoznának hozzánk a nemes cél érdekében.

Kitti azt is hozzátette, hogy az EU-s szabványoknak megfelelő játszótér létrehozásához, beleértve a lekerítést, legalább 20 millió forintra lenne szüksége az alapítványnak, mely óriási cél egy 2650 főt számláló falunak, de hisznek a megvalósításában. Hiszik, hogy ez lehet a Váli-völgy legszebb játszótere.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-vali-alomert-egy-nagyszabasu-jatszoparkert-gyujtenek-5088356/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában