Nagyszabású tervek születtek

2021.07.13. 14:00

Elnyerheti méltó formáját a váli Ürményi-Dreher-kastély

Rengeteg elképzelés van arról, hogy mit lehetne kialakítani a kastélyból és a hozzá tartozó épületekből. Ennek részleteiről bővebben beszámolt lapunknak Ádám Zsuzsanna, Vál alpolgármestere.

Déri Brenda

A századelőn magas, osztott franciatetőt kapott, majd az ötvenes évek restaurálása során nyerte el mai, laposabb hajlásszögű formáját

Fotó: FMH-Archív/Nagy Norbert

Történelmi örökség

A török időkben elnéptelenedett mai Vál településen a jezsuiták rendháza volt, majd 1780 körül Ürményi József akkori országbíró az elhagyott rendházra emeletet húzatott, és itt alakította ki birtokközpontját, amely közel 100 évig volt a család tulajdonában. A kastély 1878-ban már a Dreher családé volt, ahogy a környéken sok más kastély is. A sörös-dinasztiaként számon tartott família gazdatiszteket szállásolt el az épületben. Az 1948-as államosítás következtében a hatalmas Dreher-vagyon teljesen elveszett.

Mivel a kastély a Margit-vonalba – Magyarországon keresztül futó védvonal volt a második világháború idején – esett, így itt a szokásosnál is nagyobb mértékű volt a háborús hadakozás. Éppen ezért az épületből hadikórházat alakítottak ki. Az itt elhunyt német katonák névsorát a helyi emlékművön megtaláljuk. A szocializmus idején mezőgazdasági szakiskola és kollégium lett, később könyvtár és Vajda János Emlékmúzeum – mivel a költő itt töltötte gyermekkorát – is helyet kapott a váli kastélyban.

A századelőn magas, osztott franciatetőt kapott, majd az ötvenes évek restaurálása során nyerte el mai, laposabb hajlásszögű formáját
Fotó: FMH-Archív/Nagy Norbert

Az álom kapujában

Lapunk felkereste Vál alpolgármesterét, Ádám Zsuzsannát, aki készséggel mesélt a kastéllyal kapcsolatos tervekről és arról, hogy hol tartanak jelenleg az intézkedések. A tervek szerint a beruházás egy több ütemű projekt, mely során nemcsak a kastély újul meg, hanem az ahhoz tartozó épületek is.

A kedvezményezett Velencei-tó és térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács a Pannónia Szíve program keretén belül 1,412 milliárd forintot kap állami forrásból a kastély, az ahhoz tartozó épületek, valamint a Vereb-Vál-Gyúró-Etyek összekötő országos közút előkészítési munkálataira.

– A műemlék kastélyból elsősorban turisztikai és rendezvényhelyszín lenne díszteremmel, kiállítóterekkel, kávézóval, ajándékbolttal, a hozzá tartozó kisebb parkban díszkert fotópontokkal, esetleg kertmozival, a mögötte lévő megközelítőleg 6 és fél hektár erdőterületből rekreációs pihenőparkot terveznek erdei tornapályával. Hátrébb a régi focipálya helyére kiszolgáló szabadidős funkciókat képzelnek el sportterülettel, játszótérrel, kiszolgálóépülettel, de egy rekortán kosárlabdapálya is lehetséges. A magtár mögé benyúló telekrészre pedig 2 db turisztikai célú apartmanházat szánnak – mondta az alpolgármester, majd folytatta, hogy mit terveznek a további épületekből:

– A kastéllyal szemközti szolgabíróság (régi iskola) épületében sport- és egészségjellegű kiegészítő szolgáltatások kapnának helyet: konditerem, tornaterem, squash, szauna, vitaminbár. Az egykori váli uradalmi magtárból – mely szintén műemlék –, a jelenlegi elképzelések szerint turista- és vendégház, kulturális rendezvényhelyszín lesz kialakítva. A földszintet közösségi és kiszolgálótérnek szánják, a felette lévő két szinten pedig apartman jellegű szállásokat alakítanának ki, míg a legfelsőn tömegszállásokat, többágyas szobákkal és női-férfi vizesblokkokkal. Utóbbi osztálykirándulások szálláshelyeként is üzemelhet. A nagypincével kapcsolatos elképzelések tekintetében több ötlet is felmerült, köztük a pinceszínház, a látvány-sörfőzde vagy a sör-wellnes. Ezek egyelőre az épületben rejlő elképzelések és lehetőségek, a megvalósíthatóság vizsgálata a tervezés részét képezi. Hogy ki lesz a komplex projekt tervezője, az közbeszerzésen dől majd el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában