Frissen Fejérből

2021.08.05. 07:05

A legvirágosabb úti cél – Székesfehérvárra is szavazhatnak!

Közönségszavazást és nyereményjátékot hirdettek a Virágos Magyarország pályázat szervezői.

Szanyi-Nagy Judit

Akár újabb díj érkezhet a városba

Fotó: Virágos Magyarország

Ezúttal a 30 ezer fős lélekszám feletti városokat versenyeztetik meg a közösségi oldalon. A zsűri tagja bárki, avagy mindenki lehet, ugyanis közönségszavazásra invitálták, invitálják az online térben megfordulókat. A megmérettetés részese Székesfehérvár is, ám nehezített pályán mozog, mivel idén a budapesti kerületek is ebben a fordulóban vesznek részt – értesültünk a Virágos Magyarország közösségi oldalára kitett bejegyzésből.

Ugyanitt érhető el a részletes játékszabály és a szavazási album is. A Legvirágosabb úti cél címet az a település nyeri el, amelyikre a legtöbb voks érkezik a megadott határ­időig: augusztus 8., vasárnap 23.59 óráig.

Akár újabb díj érkezhet a városba
Fotó: Virágos Magyarország

A nyertes helység egy oklevelet, valamint tárgyi ajándékot „vihet haza”, de a szavazókról sem feledkeznek meg! A kiírás szerint azok, akik nemcsak egy gombnyomással segítették az adott települést céljai megvalósításához, de a voksolás után egy hozzászólásban azt is jelezték, mely város mellé álltak, kertészeti utalványt kaphatnak, sorsolás útján.

Emlékeztetőül: a Virágos Magyarország nem idegen megmérettetés Fejér megyeszékhelyének, hiszen Székesfehérvár több rangos díjat is elnyert már e verseny keretében. Két éve, 2019-ben például fődíjas település lett, de az akkori kertész, Spanyárné Halász Szilvia munkáját is elismerték az év főkertésze címmel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában