Frissen Fejérből

2021.08.31. 07:10

Folyamatos a fejlesztés Fehérváron

Játszótérbővítés, út- és közműfelújítások – az egymilliárd forintot is meghaladják az idei évi fejlesztések az ötös számú választókörzetben. A beruházások részleteit Mészáros Attila alpolgármester ismertette.

Héjj Vivien

Javában zajlik már a Hosszúsétatér felújítása

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A körzet legnagyobb beruházása a nemrégiben elkészülő Sóstó Vad- és Madármentő Központ volt, ahol Alsóváros új közösségi tere is elkészült. Ugyancsak a Sóstó környékét érinti, hogy a Homoksor felújítása befejeződött, ahol az útburkolat megújítása mellett a teljes ivóvízhálózat cseréjére is sor került. Folyamatban van a természetvédelmi terület északi részén a látogatóközpont melletti játszó- és fitneszpark bővítése, ami várhatóan szeptember végén fejeződik be.

A kerékpáros infrastruktúra fejlesztésével összefüggésben a Hosszúsétatér teljes burkolata megújul, a munkálatok jelenleg is zajlanak a Horvát István utca és a vasúti aluljáró közötti szakaszon. A mintegy 118 millió forintos beruházásnak köszönhetően a szegélycseréket követően az aszfaltburkolat cseréjére és a kerékpáros nyomvonal felfestésére is sor kerül. Az útfelújítás várhatóan október végéig tart.

Javában zajlik már a Hosszúsétatér felújítása
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Mindezek mellett elkészült a Sárkeresztúri út végén az útpadka korszerűsítése, valamint folyamatban van a Juharfa utcai buszmegálló átépítése és az ehhez vezető járdaszakasz kiépítése.

A Jancsár közben, az áruház mellett épül egy szabványos gyalogos-átkelőhely, míg a Széchenyi utca 51. melletti parkba a lakók kérésének eleget téve három új fitnesz- eszközt helyeztek ki.

Már zajlik a közbeszerzés az Akácfa utca és a Sárkeresztúri út kereszteződése kapcsán egy komplex gyalogos-átkelőhely építésére. A tervek már készen állnak, év végére a kivitelezés is elkészülhet. Folyamatban van továbbá a Körte utca útfelújításának és közvilágítás-bővítésének tervezése is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában