Frissen Fejérből

2021.08.10. 12:00

Jól jött a közösségi rendezvényekhez kapcsolódó nyertes pályázat Kincsesbányának

A Magyar falu program pályázati forrásából közösségszervezéshez kapcsolódó eszközöket szereztek be Kincsesbányán.

Tihanyi Tamás

Murányi Marianna (j) és Törő Gábor országgyűlési képviselő (középen) is ott volt az átadáson

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Murányi Marianna polgármester különös lelkesedéssel fogadta a nyertes pályázat hírét, ugyanis korábbi munkája okán tisztában volt vele, hogy a település számos, közösségi rendezvényhez szükséges eszköze megérett a cserére.

– Közel kétmillió forintból sikerült pótolni sátrakat, amelyek az önkormányzat által szervezett nyári gyermektáborok alkalmával lesznek nélkülözhetetlenek, máskor kézműves-foglalkozások, előadások helyszínéül, vagy a szabadtéri színpad mellett öltözőként is szolgálhatnak majd, például a hamarosan következő bányásznapi programok esetében – mondta a településvezető. – A község teljes hangtechnikai készlete cserélődött, mondhatni, tokkal-vonóval. A recsegő, vezetékes hangfalakat könnyen hordozható, kiváló teljesítményű darabokra váltottuk, amelyek új mikrofon- és kábelkészlettel, valamint állványokkal egészültek ki.

Murányi Marianna (j) és Törő Gábor országgyűlési képviselő (középen) is ott volt az átadáson
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A modern, könnyen hordozható és használható hangtechnikai berendezés nagy biztonságot jelent az ünnepségek, színpadi műsorok, egyéb rendezvények alkalmával, hiszen a hangzás jelentősen befolyásolhatja azok sikerét. Ugyanezért, hiánypótlásként egy pulpitust is beszereztek az elegánsabb, kulturáltabb megjelenés érdekében.

– Alig várjuk már, hogy a közeledő Szent István-napi ünnepségünkön már nyilvánosan is felavathassuk az új eszközöket – tette hozzá a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában