Frissen Fejérből

2021.08.06. 15:30

Látványtérképek segítik a turistákat Kincsesbányán

Újabb lépést tettek a helyiek azon az úton, amelynek végén a lehető legvonzóbb arcát mutathatja a település.

Tihanyi Tamás

Kincsesbánya központjába került a második tábla, amely a nevezetességeket mutatja

Fotó: Tihanyi Tamás

– Kincsesbánya a Bakony keleti kapujaként a legszebb helyekre kalauzolhatja el a természetjárókat vagy a kerékpáros turizmus képviselőit, legyen az egynapos látogatás, rövid biciklis kirándulás vagy hosszabb túra – büszkélkedett Murányi Marianna polgármester, aki elmondta: a településen keresztül haladva az érkezők változatos tájképű túraútvonalon sétálhatnak vagy tekerhetnek végig, melynek során meglátogathatnak kastélyokat, pihenhetnek tóparton, barangolhatnak erdőben, gyönyörködve a vidékben.

Így nem csoda, hogy nem lehet unatkozni menet közben.

Kincsesbánya központjába került a második tábla, amely a nevezetességeket mutatja
Fotó: Tihanyi Tamás

– Hiánypótló eszközökkel igyekszünk még vonzóbbá tenni az időtöltést, illetve hozzájárulni a környező városok vagy falvak nevezetességeinek eléréséhez – folytatta a településvezető. ­– A pihenőpavilonok után kerékpárszerviz-állomásokat telepítettünk a csomópontokba, amelyek mindegyike nagyon népszerű, ugyanis a környéken hosszú kilométereken keresztül sehol nincs lehetősége a kerékpárosnak a meghibásodott drótszamarak javítására. A napokban pedig három helyszínre látványtérképeket is kihelyeztünk. Részletes információt kaphatnak az érdeklődők a turista- és kerékpárútvonalakról, a látnivalókról, de a helyi boltok, kereskedelmi egységek, vendéglátóhelyek, buszállomások, az orvosi rendelő és egyéb szükségesnek tűnő szolgáltatások pontos helyéről is.

Azon túl, hogy a kincsesbányai csomópontokban pihenőpavilonok várják a frissülésre vágyókat és bicikliszerviz-állomások állnak a kerékpárosok rendelkezésére, ha útbaigazításra van szükség, a látványtérképek részletes információt nyújtanak. De nem állnak le a turisztikai jellegű fejlesztésekkel, a közeljövőben kiadványokkal tervezik a tájékoztatást még jobban kiszélesíteni. Már nyomdában vannak a szóróanyagok, leporellók, amelyek hasznos útitársként szolgálhatnak majd a zsebbe vagy a hátizsákba csúsztatva a Bakony keleti kapuján áthaladó, a természeti és épített örökséget felfedezni vágyó vendégek számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában