2021.08.24. 09:00
Legyen valódi öröm az iskolakezdés a kőszárhegyi diákoknak is
A Legyen öröm az iskolakezdés program keretében 41 kőszárhegyi kisdiák iskolakezdését támogatja a Katolikus Karitász. A diákok mindannyian a szabadbattyáni Gróf Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói.
Tízezer forinttal támogatják a rászoruló családokat az iskolakezdésben
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitászon belül működő kőszárhegyi csoport 15 éve kezdte meg tevékenységét a településen. Az évek során számtalan segélyakciót és színes programot is szerveztek Kőszárhegyen. A csoport jelenlegi vezetője, Borjánné Nyul Katalin elmondta, az utóbbi időben a korábbinál szorosabbá vált az együttműködés a székesfehérvári karitásszal, akiknek egyre több adományosztó programjába csatlakoztak be, illetve egyre több pályázatukon vesznek részt. Mivel a kőszárhegyi csoport önkéntesei maguk is a községben élnek és dolgoznak, tudják, melyek azok a családok, akiknek jól jön a támogatás az iskolakezdés előtt. Ez segítséget jelentett a mostani támogatottak kiválasztásában is.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/oV8QF5EFOflgMNOtf8eYFDfBLhp0thB58jYqy9ioEQo/fill/3359/2519/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmZTYzZTBhYzRlZDRkNzk5NjliM2I0ZGI4NTc4ZjIz.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Hétfő délelőtt a művelődési házban osztották ki azokat a tízezer forintos vásárlási utalványokat, amelyeket minden család ruházatra, iskolai felszerelésre – például iskolatáskára, füzetekre, tolltartóra, rajzeszközökre –, illetve bármi olyanra költhet, amire a gyermeknek az iskolában szüksége van.
Az utalványokat Spányi Antal megyés püspök adta át, aki bevezetőjében megjegyezte: vannak olyan dolgok, amelyek fentről nem látszanak, de azok, akik a faluban vagy egy adott utcában élnek, tudják, látják, kik szorulnak segítségre. A karitász hatékony működésének titka éppen az, hogy a rászorulóknak nem is kell kérni a támogatást.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban