gyülekeznek a fecskék

2021.08.31. 17:30

Megújul a Madárdal tanösvény

A 2010-ben létrehozott Madárdal tanösvény területe jó ideig nem fogadott látogatókat, ám a programok most már egyre nagyobb intenzitással kezdődnek újra, az érdeklődés talán a járványt megelőző hónapoknál is nagyobb.

Tihanyi Tamás

A tanösvény a madármegfigyelés paradicsoma

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Éppen a „fecskés” időszakban vagyunk, amikor gyülekeznek ezek a kedves madarak, a nádasok környékén nagy csapatok jönnek össze – mondta Fenyvesi László természetvédelmi őr. – Hagyományosan Kisboldogasszony napja a fecskék indulási ideje, s ilyenkor sok érdeklődő érkezik hozzánk, és kifejezetten a fecskék megtekintésére szervezünk csoportokat. Régi megfigyelés ugyanis, hogy Kisboldogasszony napján mennek el a fecskék, és ez a mi madarainkra is igaz, legfeljebb „plusz-mínusz” egy hét különbség tapasztalható.

Igaz, hogy kevesebb a fecske, mint korábban? – érdeklődtünk.

– Idén valóban kevesebb, de ez állandóan változik. Az idei év, a május–június nem tett jót a fecskéknek, az útvonalon sok eső esett, és rengeteg északi szél fújt, sok példány nem tudott visszajönni, és már az úton elpusztult. De alapvetően ahol jószág van, ott fecske is van. Itt, nálunk, a saját kis épületeink mellett mindig van belőlük.

A tanösvény a madármegfigyelés paradicsoma
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

No de hol tart a Madárdal tanösvény felújítása?

– Az év első felében el kellett bontani az útvonalon található hidak egyikét, ezt balesetveszélyes állapota indokolta. Ennek az lett a következménye, hogy a területen nem lehetett körbemenni, ám mégis mindkét oldalról járható maradt. Rövidesen azonban teljesen új létesítményeket avatunk. Ez egy öt évvel ezelőtt elnyert pályázat eredménye lesz, amelynek nyomán még új szigetek is épülnek a Dinnyési-fertőn, ami reményeink szerint növeli majd a fajgazdagságot, és sok madár számára biztonságos fészkelőhelyet teremtünk. Készül egy új pallósor és hálósor, ahol kedvező körülmények között tudjuk befogni és bemutatni a madarakat. Megújul a híd is, miután a következő egy hónap lényegében az építkezésről szól a Madárdal tanösvényen, amely minden bizonnyal teljes mértékben látogatható és bejárható lesz már október első hétvégéjére, a nemzetközi madármegfigyelő napok elnevezésű rendezvénysorozatra. Ehhez persze még kedvező időjárás is kell – tudtuk meg.

– Igen, igaz a hír, hogy az utóbbi időben nagyon sok madár, például gém is átköltözött a Velencei-tóról a fertőre – válaszolta kérdésünkre a természetvédelmi őr. – A gémek java része itt van már a Dinnyési-fertőn, annak mindkét területén, a nyílt vizű részen és ott, amely Elzamajorhoz esik közelebb.

Fenyvesi László jószágai is vonzzák a fecskéket a területre
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Azonban a fertőt szerencsére nem viselte meg a csapadékszegény időjárás.

– Nálunk ez nem okozott gondot. Rendkívül sok madarunk van, mert a szigetépítés miatt lejjebb lett eresztve a víz. Ma éppen 18 rétisast számoltunk meg, ami elképesztő mennyiség, ennyi nem volt korábban. Ahogy csökken a víz szintje, úgy pusztulnak a halak, vagy éppen feljönnek a felszínre oxigénért, s a madarak persze csak ezt lesik.

– Mi az oka annak, hogy a Dinnyési-fertő jobban meg tudja őrizni az ökológiai egyensúlyát ebben a csapadékszegény időben, mint a Velencei-tó? – kérdeztük.

– Az, hogy itt alapvetően még mindig természetes folyamatok működnek, és azt hiszem, hogy ez a dolgok lényege.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában