Látóhegy és Pusztacsóka találkozásánál található egy domb, ahol emberi csontokat és koponyákat találtak. Ez a terület lehetett a vár – amelynek első említése a 13. század végéről való – és a falu Árpád-kori elődje. Abban az időben a Csókakő elnevezés csak a várra vonatkozott, a települést Váraljának hívták. A vár több évszázados története folyamán számtalanszor cserélt gazdát, többször volt királyi birtok is. Váralja a török idők elején elnéptelenedett, a várat pedig háromszor is elfoglalták a törökök. Az utolsó, 1602-es ostromot követően 85 évig meg is tartották. Egyes feljegyzések szerint 1687-ben, a felszabadításakor 68 katona, 97 asszony és 39 gyermek hagyta el a várat, amelynek hadi szerepe ezt követően végleg megszűnt.

A vár azonban továbbra is állt és újabb gazdái is lettek, így például I. Lipót 1678-ban 15 ezer forintért Széchenyi György kalocsai érseknek adományozta. A többször is átépített, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos erőd hanyatlása egy villámcsapással kezdődött az 1800-as években, és mivel akkori ura, a móri Lamberg család nem javíttatta ki a károkat, s magára hagyta, a vár lassan az enyészeté lett, romja a 20. századra életveszélyessé vált.

Érdekes módon első régészeti feltárása már a 19. század végén megtörtént. Fejér megye egyetlen megmaradt középkori kővárát 1953-ban nyilvánították műemlékké. A 60-as években újabb feltárás indult, ám néhány év múlva félbemaradt. Új életet csak az 1995-ben megalakult Csókakői Várbarátok Társasága lehelt az építménybe, amelyet mára jelentős részben helyreállítottak. Ez tehát Csókakő legnagyobb vonzereje, melynek hírnevét tovább öregbítik a több mint húsz éve megrendezett Csókakői Várnapok, amelyre távolabbi településekről is eljönnek.

Nem kell messzire menni a vártól, hogy a kirándulók megnézhessék a község további büszkeségeit, a köztéri alkotásokat is: Horthy Miklós Nagy-Magyarország téren álló mellszobrát, valamint szomszédságában a fából faragott katona figurát, a Kárpátok őrét. A temetőbe vezető utcán nyár végén avatták a Hazatérő katona szobrát annak a 42 hősi halált halt magyar katonának a sírja felett, akiket a II. világháború végén pihenés közben lőttek le a szovjet „felszabadítók”.

Csókakőn járva a borokról sem feledkezhetünk meg, hiszen a környéken régóta termesztenek szőlőt, készítenek bort. Leginkább a tájra jellemző fehér fajtákból készült nedűk kerülnek hordókba. Ezek népszerűsítését, jó hírük terjesztését tűzte ki egyik fő feladatának a 2001-ben alakult Szent Donát Borrend is, amelynek zászlósbora a Csókakői Ezerjó. Ők is tartottak már összejövetelt a 300 éves Zichy-pincében, amelynek külseje nem régen megújult, ám kéthajós, boltíves belseje ma is az eredeti.

Ha nem számítjuk a szőlőspincék között vezető utat a szomszédos Csákberénybe, Csókakő zsákfalu, kellő távolságban a forgalmas 81-es út zajától és kipufogógázos levegőjétől. A környező erdők sűrű lombkoronájának látványa, melyek tavasztól őszig sötéten zöldellnek a falu fölött, nyugalmat sugároznak. A várból elénk táruló panoráma gyönyörű. Ahogy elrévedünk a szomszédos települések templomtornyain, piros tetejű házain, majd tekintetünk végigsiklik fentről a falun, valóban úgy érezhetjük: megérkeztünk.

Ismerni és tisztelni kell a hagyományokat

Lapunk ezúttal is megkért három embert arra, mondja el, miért szeret ebben a faluban élni.

Bócz Éva büszke arra, hogy családja gyökerei egészen az Árpád-korig nyúlnak vissza és már ük-, illetve dédszülei is ezen a településen, Csókakőn éltek. Talán ezért is tartja fontosnak a hagyományok ismeretét, tiszteletét és továbbadását, amelynek kulcsszerepe van a falu hosszú távú megmaradásában is. Véleménye szerint a középkori várral és a Vértes egy darabjával Csókakő az ország egyik legszebb települése.

Sörédi Pál Csókakőn töltötte gyerekkorát, ott is járt iskolába, később közel négy évtizedig ott is tanított. Családján túl kötődésének másik oka a vár, nagy szerelme, amelynek megmentéséért, felújításáért rengeteget tett az elmúlt 26 évben. Kiemelte még a falu szépen rendezett házait és az élvezhető, tüzes csókakői bort, amely a Vértes lejtőin termelt szőlőből készül.

Vass Rezsőné és férje fiatal házasokként a Tájak, korok, múzeumok füzetecskével járta az országot és gyűjtötte a pecséteket. Így jutottak el Csókakőre is, amit azonnal megszerettek. Először csak egy nyaralót vásároltak a településen, később oda is költöztek. Tucika néni – ahogy Vass Rezsőnét szólítják – szinte a kezdetektől idegenvezetőként mutatta be a falut, a várat az odalátogatóknak, s ennek köszönhetően maga is sokat tanult a községről. Azt mondja, Csókakőnek hihetetlen jó a hangulata, lakóitól pedig rengeteg szeretet kapott az évek folyamán.