Az én kedves kis falum – Kisapostag

A Dunaújvárosi járásban elterülő községben már a bronzkorban, vagyis időszámításunk előtt a 19–20. században is éltek emberek, akik a településen talált régészeti leletek alapján a „kisapostagi kultúra” nevet kapták. Ebben az időben az itt élő népességet a bevándorolt keleti pásztorok és a helyi rézkori eredetű lakosság alkotta. A rómaiak építtette limes út áthaladt Kisapostagon, amire két jelentős bizonyíték is előkerült az idők során. Az útvonal fellelhető az olasz hadimérnök, Marsigli rajzain, két jelzőtornyát pedig 1779-ben tárták fel a községtől északra. A közép­korból és az újkorból csak szórványos adatok maradtak fent, ugyanakkor a Duna soron feltártak középko­ri, XIII.– XIV. századi kemencéket.

1453-ban egy birtokadományozási levél szerint az uralkodó Apostoli család egy birtokát a tati várnagynak adta. Ebben a levélben bukkan fel először a terület, ami aztán a török hódoltság ideje alatt elpusztult. A következő említés majd’ 250 évvel később, 1701-ben íródott, szintén egy birtok­adományozási levélben, de ekkor a területet Baracs néven jegyezték. 1774-ig azonban teljesen lakatlan volt.

Tíz évvel később, az első katonai felmérés szerint Egyház Szalások néven ismerték a területet, ami később Egyháza Szállásokra változott. 1784-ben mindössze négy család élt itt, akik közül három nemes, egy pedig jobbágy volt. 1864-ig, amikor is a nagybirtokokat felváltották a paraszti gazdaságok, pusztaként tartották számon a területet.

1864. november 26-án azonban megalakult a község, amelynek határait a Dunaegyházáról áttelepült szlovákok jelölték.

Közigazgatásilag ekkor még Dunaegyházához tartozott, 1882-ben, a harmadik katonai felmérés során viszont már Kisapostagként említik. Önálló községgé 1891-ben vált.

Kisapostagot a második világháború sem kímélte, hiszen a települést elfoglalták az orosz csapatok. Később, a háború után azonban fellendült a falu fejlődése, egyidejűleg a Dunai Vasmű építésével. A korábban jellemző mezőgazdaság átalakult, mivel a fiataloknak munkalehetőséget biztosított a közelben felépült gyár, így egyre kevesebben dolgoztak a földeken.

A település címere, ami négy mezőből áll és egy gyűrű övezi, tulajdonképpen egész történelmét magában foglalja. Az első mezőben az egyházat és az államot jelképezve Mátyás király koronája és egy kereszt áll, a másodikban pedig négy épület, ami az 1784-ben itt élő négy családot szimbolizálja. A harmadik negyed a lakosságszám növekedésére utal, míg az utolsó mező a Kis- és Nagy-Duna közelségét, a földrajzi helyzetet jeleníti meg.

Kisapostag ma is népszerű a Dunaújvárosból kitelepülni vágyók körében. Mindez nem is véletlen, hiszen a város alig néhány perc alatt elérhető – a falura mégis a csend és a nyugalom a jellemző. A település közepén végigcsörgedező patak, a dombokon keskenyen húzódó, lakó- és hétvégi házak övezte utak különleges hangulatot keltenek.

A település épített örökségeként választott kellemes zöld-fehér színű miniskanzen épülete, ami Kisapostag központjában áll, régen jelentős szerepet töltött be az itt lakók életében. Hamarosan pedig a hatalmas munkának köszönhetően mindenki számára kézzelfoghatóvá teszi a történelmet, hiszen a kiállítóterekben nemcsak a korabeli lakóház lesz látható, hanem egyéb üzletek és mesterműhelyek is helyet kapnak az izgalmasnak ígérkező tárlatban.

Van, aki számára Kisapostag jelenti a világ közepét

A településen élők elmondták, miért is szeretnek a könnyedén megközelíthető Kisapostagon élni.

Szurma Katalin tősgyökeres kisapostagiként bátran állítja, számára ez a hely a világ közepe. Itt született, a családja is mindig itt élt, és ha a munka el is szólította hosszabb-rövidebb időre, haza mindig Kisapostagra érkezett. Mint mondta, azért a világ közepe – de az országé biztosan –, mert nemzetközi vízi útvonaluk a Duna, amihez a településen híd is társul, s emellett még saját repülőtérrel is rendelkeznek.

Bánkúti Katalin bár nem kisapostagi születésű, de ahogy mesélte, rögtön elbűvölte őt a helyi emberek nyitottsága, közvetlensége. A kisapostagi rendezvények aktív szervezőjeként mindenben partnert talál maga mellé, tapasztalatai szerint a legtöbb lakos nagyon segítőkész. Egy, a faluba tévedő idegennek megmutatná a Duna partját, a településen keresztül húzódó patakot és a Kisapostag legmagasabb pontja által nyújtott látványt is.

Pintér Krisztián fiatalon került a településre, mint mondja, már akkor is nagyon jó, befogadó társaság volt a faluban, ami azóta is folyamatosan fejlődik. Hangsúlyozza, kifejezetten jó, hogy ha kell, a közeli város gyorsan elérhető, de mégis falusi környezetben, családi házban élhet, nem utolsósorban pedig a Duna partján.