Az elhunyt Kanczler István karmester nagy űrt hagyott maga után

Aba Város Fúvószenekarának karmestere nemrég hunyt el, akire most felesége és zenésztársai emlékeznek. István, vagy ahogy a zenekar tagjai szólították, Pista, 1962-ben született Kalocsán, ide kötötték a gyökerein túl az első zenével kapcsolatos élményei és tanulmányai is. Majd ezeket folytatta Szegeden, ahol fuvola szakra járt és Csongrádon, ahol megszerezte zenetanári diplomáját. Pályafutását egy ideig szüneteltetnie kellett a katonaság miatt. Sorkatonai szolgálata közben a kalocsai Helyőrségi Zenekar tiszthelyetteseként beiskolázták a fúvóskarnagyképző szakra. 1989-ben immáron másoddiplomával a hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar élére helyezték karmesterként. Ekkor kezdődött karmesteri karrierje, amely által végül 1996-ban eljutott Abára, ahol átvette a zenekar irányítását, ami két évvel korábban, 1994-ben alakult a Sárvíz Művészeti Alapiskola zenetagozatán tanuló növendékeiből. Egy­idejűleg 2002 és 2005 között a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar karmestere is volt.

A zenekar mottója: A zene, ami összehív minket, de más az, ami összetart

Az Abai Fúvószenekar megalakulását követően rövid időn belül meghatározó szereplőjévé vált Aba és térsége kulturális életének. A zenekar 16 fővel indult, az alapító tagok közül többen még ma is aktív tagok. Ők többnyire lelkes, amatőr zenészek, akiket a zene szeretete köt össze. Elmondásuk alapján az együtt zenélés öröme egy igazi „kiscsaláddá” kovácsolta őket össze. Legnagyobb sikerüket 2014-ben érték el, amikor fennállásuk 20 éves jubileumán a Magyar ­Fúvószenei és Mazsorett Szövetség szórakoztató kategóriában arany minősítésben részesítette a zenekart. A több évtizedes közös munka során nagyon szoros kötelék alakult ki a zenekar és Kanczler István között, melynek kötelékéről ő maga így fogalmazott egy korábbi interjúban: – Az életem a zene és a tanítás. Mindent megérnek a ragyogó tekintetek, a jól sikerült koncertfellépések, egy-egy versenyen elért jó eredmény. Nagyon sok örömet köszön- hetek annak, hogy én vagyok a karmestere ennek a zenekarnak és a tanára a sok gyereknek.

Megkértük a zenekar tag­jait, hogy meséljenek Istvánról és az elmúlt 25 évről, mely alatt már több száz sikeres koncerten vannak túl, ők maguk így emlékeztek rá: – Kiskamaszok voltunk, amikor az életünknek része lett a zene, és vele együtt Te is, Pista. Végigkísértél bennünket egy fordulatokkal teli úton. Körülöttünk minden változott, érzelmek, szerelmek, barátok, iskolák, munkahelyek, de a próba időpontja és a karmester személye állandó maradt. Te voltál az első, akivel pertut ittunk. Türelmesen tűrted gyerekes csínyjeinket. Láttad, ahogy párra, otthonra találunk, gyerekeink születnek, amikor feje tetejére állt körülöttünk a világ. Mindeközben pedig továbbra is próbákra, fellépésekre jártunk veled. Új és régi darabokat fújtunk. Századszor is feltettük ugyanazokat a zeneelméleti kérdéseket, elkövettük ugyanazokat a hibákat. Mit jelent tehát a karmester egy zenekar számára? Összetartó erőt, iránymutatást, segítséget, motivációt és inspirációt. Számunkra, Pista, Te a mentorunk, tanárunk és egyben barátunk is voltál, akire mindig számíthattunk. Nagyon sok mindent köszönhetünk Neked, többek között azt, hogy minősítő koncertünkön aranyminősítést érhettünk el. De nem az elért eredmények a legfontosabbak, hanem az az idő, amit együtt töltöttünk, amennyit együtt próbáltunk, felléptünk vagy utaztunk. Ilyen alkalmakkor maradandó élményekkel lettünk gazdagabbak, ezek az események kovácsoltak össze minket a Te segítségeddel egy csapattá. Jó lett volna, ha még sokáig együtt építhettük volna a jövőt. Mindig volt új ötleted, hogy merre lépjünk tovább. Most is voltak még terveid, reméljük, sikerül valóra váltanunk. Te mindig a „kiscsaládunk” része leszel, emlékedet és munkásságodat minden erőnkkel fenntartjuk. Köszönünk mindent, Pista!