Az én kedves kis falum: Fehérvárcsurgó

A legtöbb településről szóló krónika úgy szokott kezdődni, hogy már az őskor különböző szakaszaiban is lakott volt, és hogy a kelták meg a rómaiak is hagytak máig fennmaradó emlékeket arról, hogy ott éltek és haltak. Na de ki az, legyen éppen ősember vagy kelta vagy honfoglaló magyar, aki ne akarna olyan helyen élni, családot alapítani, dolgozni, mint Fehérvárcsurgó? A település elmondhatja magáról, hogy mögötte magasodnak a Bakony csúcsai sűrű, sötét sörényükkel is védve a közöttük megbúvó völgyeket, melyeket látható és föld alatti patakok táplálnak, tesznek termékennyé. 

A szomszédos Bodajk irányából érkezik a Gaja patak, melynek völgyét szinte minden túrázó megcsodálta már egyszer. De nem csak a hegyek teszik vonzóvá a több mint kétezer lelkes települést. 

A község egyik legféltettebb kincse a völgyzáró gátas Fehérvárcsurgói víztározó, ami legalább annyi horgászt vonz kapitális, ember méretű harcsáival és tíz kiló feletti pontyaival, mint amennyi turistát, akik csak élvezik a látvány és a Móri árok szelének köszönhetően mindig tiszta levegőt. Persze nemcsak természeti környezete teszi vonzóvá a települést, hanem épített környezete is. Valaha, 750-500 között, a Krisztus előtti évezredben jól védhető, hatvan méter hosszú és öt hektár kiterjedésű földvár épült. Sok értékes lelet került elő a területről éppúgy, mint a község északi határánál található Kunhalomnál, ahol kilenc, nagy méretű, félgömb alakú halomsírt találtak, melyekből nemcsak hamu és állatmaradványok, hanem edények, ékszerek, sőt fegyverek is előkerültek. Természetesen a történelem viharainak szele nem fújt el a település felett. Hiába ékelődött be két erődítmény Székesfehérvár és Csókakő közé félútra, sokszor elnéptelenedett a falu, de mindig meg volt a lakosokban az erő és a vágy a visszatérésre, az újrakezdésre. A világháborúk sem kímélték Fehérvárcsurgót, sokáig volt hadszíntér, de még a borzalmak idején is volt tartás az emberekben és befogadóképesség a katolikusokból, reformátusokból és evangélikusokból összegyúrt közösségben. Így történhetett, hogy már 1939-ben megszervezték a hozzájuk érkező lengyel menekültek védelmét, elrejtését, munkához jutását Károlyi Józsefné ösztönzésére. A nemes cselekedetért a lengyelek emlékművet állítottak akkor. A Béke királynője azóta is mindenkit emlékeztet a közösség erejére, emberségességére. 

A község folyamatosan változott, az idők szavának engedelmeskedve, de a 19. század óta van egy rögzített pont, ami állandónak mondható. Ez a Károlyi-kastély, mely a község legfontosabb épített öröksége. A Heinrich Koch tervei alapján készült épület születésénél még maga Ybl Miklós is bábáskodott. Az impozáns épülethez nem volt kegyes a 20. század, hiszen előbb katonák költöztek be a háború alatt, majd az egészet államosították, a birtokot feldarabolták, így lett belőle üdülő, gyermekotthon és megannyi más. Azóta új idők járnak, a régi építtetők leszármazottjai visszatértek, így Károlyi György gróf és párja Angelica a Károlyi József Alapítványon keresztül nemcsak felújította és látogathatóvá tette a helyet, hanem szinte újjávarázsolta és élettel töltötte meg azt. Kulturális rendezvények, nemzetközi konferenciák helyszíne a kastély, melynek étterme nyitott ajtókkal várja az ősfás kastélykertben kiránduló sétálókat, akik botanikai sétáik során megcsodálhatják a tavat és az annak tükrében magasodó gloriettet is. A fejlődés nem áll meg, jelenleg a nemzeti kastély és várprogram keretében felújítják a műemlék istálló-kocsiszín épületet is, ahol majd interaktív lovas bemutató és „Pattanj nyeregbe!” lovas játszótér és sétakocsikázás is lesz. 

A családok és a közösség biztonságos hátországa

Három helyi lakossal találkoztunk, akik a település múltjáról és hagyományairól is meséltek. 

Rozbachné Wágner Melinda Fehérvárcsurgón nevelkedett, és bár később a férjével nagyvárosban éltek, dolgoztak és tanultak, de végül mégis úgy döntöttek, hogy itt telepednek le, és alapítanak családot. A négygyermekes anyuka elmondta: – Nagy öröm, hogy az utódaink helyben tudnak óvodába és iskolába járni, mert ez biztosítja számukra a nyugodt és szabad gyermekkort. Mi aktívan részt veszünk a közösségépítésben, a hagyományok ápolásában, akár teremtésében is, szerencsére elmondhatjuk, hogy mi itt igazán otthon vagyunk. 

Kaszás István tíz évvel ezelőtt költözött a faluba, és erre emlékezve így fogalmazott: – Az már az ideérkezésünk pillanatában kiderült, hogy igazi befogadó közösségre találtunk. Itt a kétezer fős lakosság ellenére mindenki mindenkinek köszön, és olyan hagyományok élnek a közösségben, hogy ha valakinek valamiből túl sok terem, az ingyen megosztja a barátokkal, szomszédokkal. A hab a tortán, hogy itt nem csak a családtagok látogatják a betegeket, sőt a látogatáson túl segíthetnek, akár főznek is. De segítenek egymásnak akkor is, ha ég a ház vagy árad a víz, jól működő, valóságos közösség ez. 

Az észt származású Kirli Ausmees 2010 óta él a településen családjával. Mint elmondta: – Mi Fehérvárcsurgó gyüttment táborát erősítjük. Korábban semmilyen kötődésünk nem volt ehhez a faluhoz, de már az első látogatásunk idején megérintett minket ez a rendkívül családias légkör. Úgy gondolom, hogy az ember nem érzi magát mindenhol otthon, de én itt otthonra leltem. Fehérvárcsurgó egy igazi, biztonságos hátország a családom számára, mert ide jó hazatérni.