Frissen Fejérből

2022.01.25. 07:10

Kilenc hallgató végzett elsőként sportgazdaságtan specializáción Fehérváron

A sikeres záróvizsgát követően köszöntötték azt a kilenc hallgatót, akik a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa gazdálkodási és menedzsment alapszakán indult sportgazdaságtan specializációt az elsők között végezték el.

Baráth Eszter

Kilenc hallgató tett sikeres záróvizsgát

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

András Krisztina egyetemi docens az ünnepélyes alkalom kapcsán hangsúlyozta, több szempontból is különleges ez a nap: – Székesfehérvár az egyetlen olyan város, ahol a Corvinus Egyetem létrehozta a gazdálkodás és menedzsment alap­szakon a sportgazdaságtan specializá­ciót. Hétfőn azok a hallgatóink, akik elsőként szavaztak nekünk bizalmat, és ezt a specializációt választották, záróvizsgát tettek. 

András Krisztina hozzátette, a végzős gála visszatérő hagyomány, ami már az ünnep helye az után a komoly időszak után, amin a hallgatók keresztülmentek. 

A frissen végzett hallgatókat köszöntötte Mészáros Attila alpolgármester is, aki visszaemlékezett az egyetemmel való közös munka és a specializáció elindításának kezdetére. Az alpolgármester elmondta, a hallgatók különleges specializációt kaphattak, ami Fehérváron, a bajnokok városában nagyon fontos. 

– Köszönöm, hogy ezt a szakot, ezt a várost választottátok. Bízom benne, hogy jól éreztétek magatokat az elmúlt időszakban. Sok sikert kívánok a jövőben, kívánom, mindenki találja meg a maga számítását, és mi csak örülünk, ha ez Székesfehérváron válik valóra – fogalmazott Mészáros Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában