2022.02.24. 15:00
Járdákat, ivókutas teret is építenének még idén Tordason
Még a február sem ért véget, eddig már négy pályázatot adott be az önkormányzat, a község további épülése-szépülése érdekében.
A nagyobb utcák és a mellettük futó járdák után a kisebbeket is felújítaná az önkormányzat
Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Legutóbb, a múlt héten a sportpálya járdaépítésére pályáztak. Siker esetén a támogatásból az öltöző bővítése előtti részt rendeznék: a kishíd felől jövő járdát összekötnék az aszfaltos pályával és a sporttelep főbejáratával, valamint kialakítanának egy ivókutas teret is. Ezenfelül felújítanák a szabadtéri színpad melletti járdát is az aszfaltos pálya itteni szélétől a Petőfi út felőli bejáratig. Mindezek megvalósulásával a korábbi fejlesztések után a sportpálya területén is megoldódna a kulturált gyalogosközlekedés.
– Ezenfelül a Magyar falu programban is benyújtottunk három pályázatot: a Gesztenyés úton járdaépítésre, a Petőfi–Rákóczi utak összekötő utcájának felújítására, valamint arra, hogy a temetőben lévő két hátrafelé vezető utat 2,5 méter szélességben és mintegy 100 méter hosszan murvás úttá alakítsuk – mondta Juhász Csaba polgármester.
A beadott pályázatok összértéke mintegy 26 millió forint.