Frissen Fejérből

2022.02.09. 12:00

Megújul a Kodály- iskola homlokzata

Jelenleg is zajlik a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felújítása és bővítése.

FMH

Teljesen felújítják a Kodály-iskola homlokzatát

Forrás: Bácskai Gergely

Ennek a beruházásnak a keretein belül építik be a tetőteret, alakítanak ki egy kórustermet, valamint egy tánctermet, továbbá egy teljesen új sport­udvart is kiépítenek a szintén felújításra kerülő tornaterem mellett. A munkálatok a kormány döntése nyomán, az Európai Unió társfinanszírozásával valósulnak meg.

Ezzel viszont a Kodályt érintő beruházásoknak nincs vége: a Modern Városok Programon belül a székesfehérvári oktatásfejlesztést szolgáló programelem keretében a kormány nemzeti forrásból további 500 millió forint támogatást nyújtott a felújítási munkák folytatására. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: az iskolában megvalósuló felújítás a fejlesztések sorának az első állomása. A sort tehát a Kodály Zoltán Iskola nyitja. – Ennek az iskolafejlesztésnek az első üteme már megkezdődött. A Kodály egy fontos iskolánk, régóta vár már rá és megérdemli, hogy legyen egy igazi közösségi tere. A Modern Városok Program keretében most legfeljebb 500 millió forintot költhetünk a homlokzat felújítására, illetve a két iskolaépületet összekötő folyosó teljes tetőszerkezetét is elkészíthetjük – fogalmazott a városvezető közösségi oldalán. Megerősítette, hogy már jóval több mint 20 milliárd forintot már jóváhagytak az iskolafejlesztésekre. – Van, ahol a kivitelezés megkezdéséig jutottunk, van ahol az előkészítés és tervezés fázisában állunk, illetve vannak, amelyek szakmai előkészítés alatt járnak - tette hozzá. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában