Csúcsokat dönt a gyermekvállalási kedv

2022.02.23. 07:10

Nyolcszáz jövő épül Velencén

Tovább épül a Zöldliget-iskola új részlege, hogy szeptemberben már ott fogadhassák az elsősöket.

Tihanyi Tamás

Nagy szükség volt a bővítésre, mert kinőtték a régi sulit

Forrás: Tihanyi Tamás

– Egy nyolc tanteremmel, ebédlővel, melegítőkonyhával, informatikai teremmel bővített iskolarészt épít a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház, sajnos pályázati pénzt nem sikerült elnyernünk erre a beruházásra – mondta Czuppon István, a Zöldliget-iskola igazgatója kedden, miután betegsége elmúltával ismét munkába állhatott az intézményben. – Bővítenünk kellett: azért volt erre szükség, mert az intézmény tanulóinak létszáma immár több mint nyolcszáz lett. Az alsó tagozatosokat szeretnénk majd az új iskolarészben elhelyezni. Mivel már ebben a tanévben is négy elsős osztályt kellett indítanunk, most úgy látjuk, hogy vélhetően tizenhárom alsó tagozatos osztály tanulói járhatnak majd ide.

 

Az építkezésen jelenleg a közművek, a víz- és gázvezeték kiváltása, a csapadékvíz elvezetésének megoldása van napirenden. Az iskola külsejének vakolása, színezése van még hátra, az osztálytermekben, az épület belsejében ugyancsak a vakolatot, a gipszkartonokat rakják fel, festenek, járólapoznak a munkások, és a biztonsági berendezések felszerelése zajlik. Az oktatás elindításához szükséges bútorokat már szeptemberben megvásárolták, és már át tudták szállítani ideiglenes tárolóhelyükről, a tornateremből. Egy probléma látszik csak: egyelőre hiányzik a parkoló kialakításához szükséges forrás.

 

– Szeptemberben mindenképpen jó lenne az épületet használatba vennünk, hiszen különben nem férünk el: hat osztályunk, a harmadik és a negyedik évfolyamosok tanulnak jelenleg konténerben, abban bízunk, hogy rövidesen ők is átköltözhetnek majd az új épületbe – folytatta a pedagógus. – Hozzánk ebben a tanévben már csak velencei és nadapi lakcímkártyával rendelkező gyerekeket tudtunk felvenni, olyanokat, akik életvitelszerűen ezekhez a településekhez kötődnek. Összesen 107 elsősünk érkezett szeptemberben, ezért kellett négy első osztályt indítani, és a következő tanévben is hasonló létszám várható. Miért? Nagyon sok a beköltöző, és nagyon úgy tűnik, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően a gyermekvállalási kedv is jelentősen megnövekedett, csúcsokat dönt a tóparton is.

 

A Zöldligetben mindig dolgoztak nyelvi önkéntesek, de létszámuk a koronavírus-járvány miatt az utóbbi években kissé megcsappant. Meglepetésre azonban azok az amerikai önkéntesek, akik nyaranta korábban bibliatáborokat tartottak a gyerekeknek, mivel nem jöhettek el, megkérdezték, miben tudnak segíteni. Tízmillió forintos támogatásukból így sikerülhetett az új épület összes osztályába nagyon korszerű digitális táblákat vásárolni. Ha a járványhelyzet ismét megengedi majd, a tervek szerint újra több önkéntes érkezik, hogy a gyerekek nyelvtanulását segítse a Velencei-tó vidékének jelenleg legnagyobb létszámú oktatási intézményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában