Frissen Fejérből

2022.02.08. 07:20

Orvosi eszközöket és bútorokat is vettek Csákberényben

Egy tavalyi pályázatnak köszönhetően új bútorokat és orvosi eszközöket is sikerült beszereznie az önkormányzatnak: a Magyar falu programban 2021-ben nyert támogatásból közel kétmillió forintot költhettek a rendelőre.

Borsányi Bea

Vári Csaba háziorvos az új orvosi eszközökke

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az orvosi rendelőt néhány évvel ezelőtt a Területi operatív program indulásakor újították fel, most pedig egy újabb pályázat révén olyan eszközöket sikerült beszerezni, amelyek segítik a helybeli orvos diagnosztikai munkáját – számolt be a jó hírről Törő Gábor országgyűlési kép­viselő. Vásároltak többek között véroxigénszint-mérőt, vizeletvizsgáló, illetve a fül és a dobhártya vizsgálatára alkalmas készüléket, továbbá fertőtlenítéshez használható fénycsövet is. Az eszközök mellett kicserélték a bútorok egy részét, amelyek a betegek kényelmét is szolgálják, hiszen a rendelőbe beszerzett szekrények mellett új székek kerültek a váróba, de a vizsgálóba is jutott új vizsgálóágy. 

Ahogy azt Vécsei László polgármester elmondta, örülnek a beszerzéseknek, a sikeres pályázatnak, de nem állnak meg, idén is szeretnének több pályázatot is benyújtani, többek között útfelújításra. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában