Szívultrahanggépre

2022.02.23. 11:15

Több mint félmillió forintot gyűjtöttek az abai szakrendelőnek

Jótékony célért fogott össze az abai és környékbeli közösség: szívultrahanggépre gyűjt a szakrendelő. Ennek költségéhez járultak hozzá az abai jótékonysági bál résztvevői is. A bevétel jelképes átadására kedden került sor.

Héjj Vivien

Mikula Lajos polgármester, valamint Nagyné Háden Henrietta és Németh László szervezők

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ha egy közösség összefog, nincs lehetetlen. Amint arról már korábban lapunk hasábjain is beszámoltunk, adománygyűjtést szervez az abai szakrendelő. Szívultrahangra gyűjtenek, hogy a speciális szoftverrel üzemelő gép segítségével még magasabb színvonalon, még több beteget ellátva végezhessék munkájukat a kardiológus szakorvosok. 

 

Február második hétvégéjén a már hagyományosnak számító jótékonysági bálon szintén eme nemes cél érdekében gyűltek össze a kikapcsolódásra vágyó helyi és környékbeli lakosok.

 

– A pandémia ellenére több mint százan voltak a rendezvényen. Úgy gondolom, hogy a szívultrahang megvásárlása megmozgatta az embereket. Nagyon sok támogatói jegyet tudtunk eladni, aki esetleg nem tudott eljönni, az így tudta támogatni a kezdeményezést. Ezenfelül 4000 darab tombolát értékesítettünk, melynek bevétele szintén az adományt gyarapítja – mondták az esemény szervezői, Nagyné Háden Henrietta és Németh László.

 

A bálon összesen 600 ezer forint gyűlt össze. Az összeget a szakrendelő részéről Figlerné Zita főnővér, az önkormányzat képviseletében Mikula Lajos polgármester vette át jelképesen. A városvezető elmondta, reméli, március második felére összegyűlik az áhított 5 millió forint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában