Tanulópénz

Bal kezemben (csak úgy szigorúan, magyarosan) olyan üzlet márkajelzésével ellátott szatyor, ami nem volt összeegyeztethető azzal, amelyikbe épp a lábam vitt, jobb kezemben pedig a gondos időráfordítással megírt lista, a másnapi ebéd össszetevőivel. Miközben sorra húztam ki a tételeket, rá kellett jönnünk, jobban járunk egy kocsival, így a férjem ki is szaladt egyért. Fizettünk, bepakoltunk az autóba, nem is volt gond. A feketeleves később jött, mikor toltam vissza a járgányt a helyére. Egy kedves, idősebb hölgy fejezte ki érdeklődését a négykerekűben elhelyezett fém értékére. Abban a hitben adtam át neki, s fogadtam el a 100-asát, hogy kvittek vagyunk. Csak később, már haza felé az úton meséltem el férjemnek az esetet, aki csak nevetett rajtam, mert ő 50 forintossal vette magához a kocsit, nem pedig 100-assal. A magam különös módján azonnal kétségbeestem. Megkárosítottam egy nénit, a tudtom nélkül. Nyugtatásomra a párom csak egy szót mondott: tanulópénz!