Pusztatemplomot lelt a felcsúti történelemrajongó

A bicskei születésű Cserkuti János Felcsúton lakik húsz éve, ma már inkább felcsútinak is vallja magát. A házát és portáját Csibész tanyának nevezi, a lakóház mellett kemence, grillező, barátságos „féhaj”, azaz nyitott, téliesített, beülős hely fogadja a barátokat, vendégeket, ahol maga a gazda főz finom étkeket. Egy katonai gulyáságyú teszi teljessé a látványt az udvaron, s az egész valóban csibészes, amolyan férfitanya. Van az a férfitípus, akire azt mondjuk, hogy kemény, karcos jellem, kissé marcona a külseje, amúgy óriási a szíve és kenyérre lehet kenni. Hát János éppen ilyen. Mivel jelenleg is egyenruhás, főállásban a rendőrségnél dolgozik, kínálkozik a kérdés: kitől vagy mitől fél? Nem fél ő senkitől, de nem ám, kivéve imádott édesanyjától, annak a szava szent. De tegyünk egy kis idősorrendet ebben a színes és erőpróbákkal teli életben, ami tartogat még célokat, terveket, lévén János egy híján ötven esztendős, s az még a legszebb férfikornak számít.

A Cserkutiak Bicskén ismert gazdálkodó család voltak az elmúlt században, János hentes és szakács végzettséget szerzett, majd a sorkatonai leszerelés után helykeresőben volt, mint sok kortársa a rendszerváltás környékén. A demokrácia újraszületése idején a határőrségnél szolgált katonaként, majd 1999-től egyenruhát öltött, immár hivatásból. A haza védelme a szívügye, mondja egyszerűen, őszintén, éles bevetéseken is részt vett húsz év alatt. 2002-ben az Év járőre elismerést kapott, most is a rendőrség kötelékében dolgozik, számos jutalomban részesült. Egyedül, édesanyja segítségével nevelte fel a fiát, a huszonöt esztendős fiatalember édesapja büszkesége. S közben János mellé szegődött szinte észrevétlenül, de kitartón egy szenvedély, a történelem, s benne a magyarság régi történetének szeretete. Olvasott és olvasott, egyik kedvence az ókori Róma históriája, aminél még erősebb a magyarságé, különösen az Árpád-kor végéig tartó korszak (1302). János speciális területetet választott ezen belül, a korszak gasztronómiáját. Középiskolai történelemtanára, Keresztesi Csaba inspirálta az Árpád-kor irányába, s János autodidaktaként kutat, tanul a munka mellett töretlenül. Nem mellesleg pálinkafőző mester hivatalosan, s manapság fesztiválokon főz nagy mennyiségben, régi receptek alapján férfias ételeket.

A hobbija a rendezvény-szakácsság, egy katonai sátorral és a gulyáságyúval, óriási kondérokkal járja az országot. Pincepörkölteket, s a kikutatott Árpád-kori ételeket főzi, az akkoriban használatos zöldfűszerekkel, vadhagymával, borssal. Muflon-, marha-, juhhúst dolgoz fel leginkább, de a középkori gasztronómiában is jártas. Mátyás király kedvenc étke volt a borzragu a leírások szerint, János kikutatta, s

megfőzte többször a Csibész-tanyán is. A borznak kiváló a húsa, mondja, a készételben persze nincs pirospaprika, de bőven tartalmaz vadhagymát, medvehagymát, fokhagymát, borókát, kakukkfüvet, borsot. Történelemszeretete hatására megalapította a kissé bonyolult nevű Országos Településtörténet- és Múltkor-Kutató Hagyományőrző Alapítványt (OTMK), felcsúti bejegyzéssel. Első kiállításán, a felcsúti faluházban egy berendezett jurtát állított fel, a Szent István Király Múzeum szakmai támogatásával.

Mindehhez illeszkedőn lelt rá a pedig nem titkos létezésű nagyegyházi templomromra. A közigazgatásilag Óbarokhoz tartozó határban, természeti környezetben, a fák, cserjék között látható a hajdani templom, ami Mészáros Kartal óbarki polgármester tudomása szerint is Árpád-kori eredettel bír. A háború előtt még épebb volt, körülötte lehetett a cinterem, azaz a temető, ami különös módon még mutatja magát. Igaz, 19. század végi, 20. század eleji sírjelek, -kövek vannak ott, nem régebbiek, de ez az évszázadokon átívelő folytonosságra utalhat, vélekedik Cserkuti János. Az óbarki önkormányzattal közösen elkezdték a tereprendezést, már kaptak támogatást az Innovációs és Kulturális Minisztériumtól, a szakmai együttműködést ezúttal is vállalta a Szent István Király Múzeum. Látogathatóvá szeretné tenni az egyébként a Kék túra-útvonalba eső romantikus pusztatemplomot János, egyelőre csak maroknyian dolgoznak a terven. Ha valaki megáll a csupazöldben, az úttól alig kőhajításra fekvő kicsiny rom mellett, s megérinti a falakat, érzi az évszázadok néma üzenetét. Talán hamarosan egy imát is elmondhatunk ott, a zöld suttogásban.