Akinek a munka sosem volt teher: díszpolgári címet kapott a gánti Piri néni

Piroska néni, aki még beszél svábul, elkötelezett híve Gánton a sváb kultúra megőrzésének, továbbadásának, és ugyan sosem volt a helyi német nemzetiségi önkormányzat tagja, mindig segítette a munkáját, támogatta a rendezvényeit. Ő kezdeményezte többek között a kis Mária-kápolna felújítását vagy a Balás Jenő-emlékszoba kialakítását is. Azonban az étterem az, amivel mindenki azonosítja. Több mint százéves történetét Piri néni a Fejér Megyei Hírlapnak is elmesélte korábban. Régen nyugdíjas, mégis minden nap bejár, és ha kell, segít, tanácsokat ad, de szívesen beszélget a vendégekkel is. Sokan ismerik, de kevesen tudják, miért hívják Pirinek, amikor Róza Mária a neve. És ez sem az eredeti! Azt meg vélhetően végképp csak a gántiak tudják – de lehet, hogy ma már ott sem mindenki –, miért hívják néha még ma is Méri néni vendéglőjének az éttermet. 

– Nagyszüleim, miután összeházasodtak, kivándoroltak Amerikába. Tizennégy év után hazajöttek, mert az orvos úgy vélte, nagymama nem bírja a kinti légkört, ezért nem születik gyermekük. Itthon aztán három gyermekük született. Mivel úgy tervezték, hogy visszamennek Amerikába, olyan nevet adtak neki, amit majd kint is tud használni. Ezért lett Mary – mesélte Piri néni, aki hozzátette, a Piri név eredete ennél jóval bonyolultabb. Mint kiderült, őt az Amerikában született és nevelkedett, majd iskolás korában hazaküldött és itthon taníttatott, az orvosi egyetemen nőgyógyászként diplomázó nagybátyja segítette a világra Gánton. Nem volt egyszerű szülés. Piri néni édesapja nem volt otthon, katonai szolgálatát töltötte, kimerült édesanyjától pedig nem kérdezte meg, mi legyen a gyermek neve. 

Bement a hivatalba, majd a plébániára, és az akkori barátnője után Rosemary néven anyakönyveztette az újszülöttet. A háborút követő években azonban ilyen névvel nem lehetett a rendszerben élni, ezért a hivatalban kérdés nélkül átírták Róza Máriára. Ez a név később számos bonyodalmat okozott, ezért utálta is gyerekkorában. Az egyik unokatestvére kezdte Pirinek hívni, ami végül rajta is maradt, még a saját családjában is mindenki így szólította. Piri néni nem készült vendéglátósnak, ám az élet mégis így hozta. Az 50-es években a családot kuláknak minősítették, ezért az általános iskola után nem vették fel sehová továbbtanulni. Egy évet ki kellett hagynia, majd elmehetett cukrásztanulónak. Szerencséje volt, a cukrászüzem vezetőjével jól kijöttek, és sokat is tanult tőle, még a Szakma Ifjú Mestere kitüntetését is megkapta. 

Az iskola után Fehérváron maradt, és a Fagylaltüzem vezetője lett, közben beiratkozott a közgazdasági szakközép kereskedelmi szakára is. A 60-as évek közepén hívta haza édesanyja Gántra, aki akkoriban a testvéreivel vitte az egyébként állami tulajdonban lévő üzletet; de már idősödtek, elkélt a segítség. Addigra megszületett Piri néni első gyermeke – három fia van –, úgy mesélte, nem szívesen ment vissza szülőfalujába. Az üzlet nemcsak sok munkával, de sok gonddal is járt. Voltak évek, amikor Gántról a bányák miatt szó szerint eltűnt a víz, később meg a bánya bezárása miatt hagyták el nagy számban a fiatalok a falut. De a boltnak menni kellett, és valahogy mindig sikerült megoldani mindent! – Sosem bántam meg, hogy végül vendéglátós lettem. A vendégek mindig szerettek, megbecsültek minket. Errefelé sokan átutaztak, vadászni is jártak ide a régi világban, meg a háború után is. Nem csak egy szimpla falusi vendéglő voltunk, sokfelé elvitték a hírünket – mondta Piri néni, aki azt is elárulta, a jó vendéglátós ránézésből tudja, melyik vendéggel hogyan kell bánni. Erre részben születni kell, de idővel sok mindent meg is lehet tanulni. Ha a vendég mosolyog, jól érzi magát, minden rendben van!