Teljesen megújult

2022.05.19. 15:30

Rá sem ismerni a régi óvodára Csákváron

Jövő héten birtokba vehetik a gyerekek a teljes, minden szempontból megújult és korszerűsített bölcsődét és óvodát, amelyet közel három évtizede működtet a Csákvári Református Egyházközség.

Borsányi Bea

Az óvodások hétfőtől új bejáraton, a Szent Vince utcából léphetnek be az épületbe

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Szent István utcai épületet valamikor a 60-as években építették bölcsődének, ám a 90-es évek elején, miután jelentősen csökkent a gyermekek száma és ezzel együtt a bölcsődei ellátás iránti igény is, az intézményt bezárták. Ekkor vásárolták meg az ingatlant a reformátusok, akik felekezeti óvodát indítottak benne. Szeptemberben már a 29. nevelési évüket kezdik.

Az elmúlt évtizedekben viszont csak a legszükségesebb felújításokat végezték el, mára az épület sok szempontból elavulttá, idejét múlttá vált. Ugyanakkor az óvodáskorú gyermekek száma ismét felfutott, ám mivel nem volt elég hely az óvodában ahhoz, hogy a csoportok számát növelni tudják és minden jelentkezőt fogadhassanak, a bővítés is szükségessé vált.

A csákvári református gyülekezet a Református országos óvodaprogram keretében kapott közel 400 millió forint támogatást, amihez mintegy 40 millió forint önrészt tett hozzá. A felújítás, illetve az építkezés így 2021 tavaszán elkezdődhetett. A régi óvodához egy teljesen új szárnyat terveztek, amelynek alagsori részében sószoba, tornaszoba, valamint mosókonyha kapott helyet. A földszinti részben találhatók az óvodások új csoportszobái, amelyek az udvarra nyílnak. Az udvar – amit az óvoda mellett lebontott ház helyén alakítottak ki – is teljesen megújult. A fű még nem nő, de a faelemekből álló játszótér már elkészült. Az épületből az udvarra vezető széles teraszra akár eső után is kimehetnek majd a gyerekek játszani anélkül, hogy sárosak lennének.

Az óvodások és a bölcsődések a jövőben két külön bejáraton érkezhetnek meg reggelente, előbbiek a Szent Vince utcából, utóbbiak a Szent István utcából léphetnek az épületbe. Ezzel a reggeli gépjárműforgalmat is igyekeznek egy kicsit szabályozni. A későbbiekben, ha sorra került a Szent Vince utca felújítása, parkolókat is tudnak majd kialakítani az óvodánál. A héten még rohamtempóban folynak az utolsó munkálatok, hogy vasárnapig minden elkészüljön.

Ahogy azt Gere Gábor lelkipásztor elmondta, az intézmény két csoportjába jelenleg 44 óvodás jár, ám ősztől már három csoport indul, a létszám több mint 70-re emelkedik. A két bölcsődei csoportba pedig 24 kicsit várnak.

Vasárnap 15 órától hálaadó istentiszteletet tartanak a református templomban, hogy megköszönjék nemcsak a mostani felújítást, de a korábbiakat – templom, parókia, Kálvin-terem – is. Az istentiszteleten Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szolgál. A hivatalos szalagátvágásra ezt követően az óvoda épületénél kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában