"Tudom, miről mondok le és mit vállalok fel" - beszélgetés Szeleczky Csaba atyával

Már gyermekkorában is jelentős szerepet töltött be életében a vallás? 

– Testvéreimmel együtt vallásos családban nevelkedtem, gyermekkorunk meghatározó része volt hitéletünk. Budaörsön laktam, ott lettem megkeresztelve, ott voltam elsőáldozó, és ugyancsak ott bérmálkoztam. A családdal közösen jártunk a szentmisékre és a közösségi eseményekre. Hét éves koromban kezdtem ministrálni, oltárszolgálatot végezni. A ministránsközösség is meghatározó része lett életemnek. Rengeteg élményem és emlékem van a ministránstáborokról, a nagyobb egyházi ünnepek – karácsony, húsvét, úrnapja – szolgálatairól. 

Mikor döntötte el, hogy a papi hivatást választja? 

– Nyolcéves voltam, amikor először mondtam a szüleimnek, hogy pap szeretnék lenni. Ők ennek örültek és támogattak ezen döntésemben. A hivatástudatom fokozatosan alakult ki és fejlődött bennem, a szemináriumban eltöltött évek pedig tovább erősítették bennem a papi hivatás vágyát. Ez egy olyan gondolat volt számomra, mint másoknak például az épület tervezése, az informatika vagy a sport iránti érdeklődés. Budaörsön hétéves koromban kezdtem ministrálni. Ez engem belsőleg nagyon megfogott, még hétköznaponként is eljártam a templomba. 

A nyári ministránskirándulásokon minden évben részt vettem, mert kereszténynek lenni egy közösségben jó. A gimnáziumban eltöltött idő sokat jelentett számomra. Először rádöbbentem arra, hogy nem probléma az, hogy vallásos vagyok. Habár tudtam, hogy pap szeretnék lenni, erről senkinek sem szóltam, még a barátaimnak sem, nekik is csak a 12. osztályban, az utolsó évben mondtam el. Nem lepődtek meg, sőt, támogatták a döntésemet.

 Biztos volt abban, hogy ez az ön útja, nem voltak kezdeti kétségei a papi hivatást illetően? 

– A gimnázium évei alatt sok minden érdekelt. Szerettem többek között a biológiát, történelmet, testnevelést, fizikát, és mivel egyházi gimnáziumba jártam, így a hittant is. Nagyon jó pedagógus volt az atya, aki a hittant tanította, így ő is a papi hivatástudatomat erősítette. Sok kérdés is foglalkoztatott: Miért legyek pap? Mi lesz a cölibátussal? Szokták kérdezni, hogy voltam- e már szerelmes? Még nem voltam szerelmes, bár már érzések voltak bennem. A pap feladata, hogy a testvérekkel legyen, vagyis mindig kéznél legyen, ha szükség van rá. Magam részéről érzem, sőt tudom, mit vállalok fel és miről mondok le. 

A középiskola után a központi szemináriumban folytatta tanulmányait. Hogy teltek a szemináriumi évek? 

– A szemináriumban ráéreztem az imádság erejére, ha imádkozom valamiért vagy valakiért, az nekem is jó, a világi életemet és a lelki életemet harmóniába tudom hozni. Itt még jobban megismerkedhettem a katolikus egyház szabályaival, amit nem neveznék túl szigorúnak, inkább erkölcsi példaadónak titulálnám. Talán azért sem „divatos” ez a „szakma” manapság, mert ez elköteleződéssel jár, manapság sok fiatal nem tud elköteleződni, nem tudja eldönteni, mihez fogjon az életben. A papi sors, mondhatnám, hasonlít a rózsa tulajdonságaihoz: miként a rózsa a virágok virága, úgy a papság a hivatások hivatása. A pap mutatja be a legszentebb áldozatot. Ám a rózsának is vannak tüskéi, melyek sebet ejthetnek, így a papi sors sem gondmentes. Nap mint nap kihívásokkal jár, ilyen például az el nem fogadás a világ oldaláról, mert a pap nem felel meg a világi elvárásoknak, de neki nem is a világ elvárásainak, hanem Istennek kell megfelelnie. A szüleimnek sokat köszönhetek, ők minden téren támogatták a hivatásomat, sosem mondták, hogy ne legyek pap. 

Ha jól tudom, mielőtt Fejér megyébe került, más megye településein is teljesített szolgálatot. 

– Így van, bár azt fontos hangsúlyozni, hogy Budaörs a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozik, mivel az egyházmegye határai nem azonosak a földrajzi megyehatárokkal, így nem csak Fejér megyei települések tartoznak a Székesfehérvári Egyházmegyéhez. Diakónusként Budakeszire kerültem, ahol újmisés papként egy évet töltöttem Filó Kristóf atya mellett. 2014-ben Érdligetre kerültem Maklári István atya mellé, ott nagyjából fél évet töltöttem. Ezt követően plébánoshelyettesként Tatabányára, majd Dunaújvárosba kerültem, utóbbi településen hat évet szolgáltam. 2021. március 15-ével Spányi Antal püspök atya Ercsi plébánosává nevezett ki Iváncsa és Beloiannisz ellátásával együtt. 

A helyzet úgy alakította, hogy 2022. március 1-jével pedig Perkáta, Rácalmás és Kulcs települések ellátására is megbízást kaptam. Saját papságomban azt tartom a legszebbnek, hogy Isten különös munkatársa lehetek a szentségek kiszolgáltatásában és a közösség alakításában. Hivatásunkban a legfontosabb az Úr Jézus szolgálata és a krisztusi áldozatvállalás. Egy igazi papnak át kell vállalnia az embertársak mindennapi fájdalmából, szenvedéséből, küzdelméből, hogy odaadóan tudja közvetíteni Isten ajándékát. Erre vállalkoztam, ezért dolgozom, ezért élek.

Mint említette, jelenleg több településen teljesít szolgálatot. Mit tapasztal, az elmúlt években – akár a mögöttünk álló világjárvány okán – felerősödött a hitélet fontossága? 

– Jelenleg Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Perkáta, Rácalmás és Kulcs települések lelkipásztori feladatait látom el. A világjárvány okán megtapasztaltuk, hogy melyek a fontos értékek – család, munka, közösség. A járvány okozta korlátozások nagy mértékben visszaszorították a személyes kapcsolatokat. A maszk használatával eltakartuk arcunk örömét, amellyel korábban akár a másik ember napjába is vihettünk egy kis örömet. Én bízom benne, ez elgondolkodtatott bennünket, hogy mennyire fontosak a személyes kapcsolataink. Újra nyithatunk embertársaink felé, így lelkileg is átértékeljük életünket. Isten mindig ott van velünk, bátran hagyatkozzunk rá! A személyes emberi kapcsolataink mellett fordítsunk időt az Istennel való kapcsolatunkra is. Például több gyermektől hallottam az online oktatás kapcsán, hogy mennyire vágynak vissza az iskolába, a személyes találkozásra az osztálytársakkal, barátokkal. Ugyanígy a hívő közösség is vágyik a közös alkalmakra. 

Még egy személyes kérdés a végére: mi az, amivel szívesen tölti a szabadidejét? 

– Szeretek terepasztalt, maketteket építeni, motorozni, kirándulni, utazni, bár a sok feladat mellett kevés időm jut ezekre, de imádságra és lelki feltöltődésre mindig szánok elegendő időt.