Borászat

2022.07.21. 14:15

Munkába menekül meló után pár lelkes nadapi

A szőlészettel és borászattal is foglakozó hölgyek és urak a Bálint Boráriumban mutatkoztak be az értő és bíráló közönségnek július 15-én. Minden borhoz más és más étel érkezett, hogy minden tétel ki tudja adni a benne szunnyadó értékeket.

Palocsai Jenő

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Hegyre felfutó, gyalogtőkés szőlősorok és a meredeken kapaszkodó, learatott, de dús levendulasorok között áll a szinte körpanorámás Bálint Borárium. A házigazda úgy döntött, lehetőséget ad néhány kezdő, de már most nagyon haladó kategóriás borásznak, hogy mutassák be a közönségnek azokat a tételeket, amik, megítélésük szerint tetszést arat majd. Bálint György arra kérte a lemenő nap fényében gyönyörködő kóstolásra vállalkozókat, hogy őszinte bírálatot mondjanak a borokról, hogy ezáltal valós képet kaphassanak a nedűk készítői. 

A készítők olyan személyek, akik az élet egyéb területein, műszaki pályán, építőiparban már megteremtették az egzisztenciájukat, és ha a sok munka mókuskerekéből ki tudnak szökni egy-egy pillanatra, akkor egy másik munkában mélyülnek el, a szőlőtermesztésben és a borkészítésben és persze mindannyian Nadapon. 

Bálint maga is készült borokkal, melyekről elmondta: -Elkészült az első fehérborom, egy Rajnai rizling 21-es évjárat, illetve megnyílt egy hordó, melyben úgyszintén egy 2021-es bor, egy kékfrankos bújik. Utóbbi még érés és fejlődés időszakában van, csak az alkalom kedvéért fogjuk megkóstolni. A Rajnai rizling az teljesen készen van, egy nadapi dűlőről vásárolt, ideális időben szüretelt, egészséges szőlőből készült. Nagyon szép harmonikus, spontán erjesztésű bor, ami mindent tud, amit egy természetes bornak tudnia kell. A maradékcukor 8 gramm, ami nagyon szépen lekerekíti a bort, mégsem érezni édesnek, hiszen a megfelelő savgerincnek köszönhetően kialakult a harmónia. 

Bakos László párjával közösen vágott bele ebbe a nagy kalandba is. A férj elmondta: -Ketten csináljuk ezt a borászatot és sokat gondolkoztunk a néven, míg végül a Bakos Pincészet nevet adtuk neki. Teljesen új indulók vagyunk, hiszen csupán két szüreten vagyunk túl. Immár 10 éve költöztünk Nadapra és éppen ennyi ideje nézzük az ablakból a szőlőt. Ennek a vonzásnak eredményeként egyszer csak vettünk egy nagyobb darab földet, ami szántóföldi kultúrához kicsi, szőlőterületnek kissé nagy volt, és mi a szőlő mellett döntöttünk. Én beiratkoztam az egyetemre szőlészetet és borászatot tanulni, és amíg ment az iskola, mi már műveltük a szőlőt. Közben pincét építettünk, ami éppen az első szüret idejére készült el. Utána vettünk még egy, majd egy harmadik parcellát és jelenleg 1 hektár Rajnai rizlingnél tartunk. Az első szüretet nagyjából elosztogattuk és megittuk. A második szüret palackozásra vár és azt már szeretnénk forgalomba is hozni. Két fajta rizlinget hoztunk az egyik tartályban, a másik pedig hordóban készült, ám az közös bennük, hogy mind a kettő irányított erjesztésnek köszönhetően lett a mustból bor. Az alkoholjuk kicsit magas 14,8, de a savak is elég sok, úgyhogy nem ugrik ki annyira, és ezen segít a három gramm maradék cukor is. Az új területen is maximalizmusra törekvő építészmérnök párja Szabó-Bakos Marianna elmondhatja, hogy van némi előképzettsége, ugyanis környezetgazdálkodási agrármérnök. Ettől függetlenül nem ő volt a dolgok elindítója. 

 

-A szőlő iránti szerelem a férjemtől érkezett, mert én egy kicsit más irányba mentem volna és még most is vannak eltérő terveim. Szerintem jó lenne olyan telepítésekkel is foglalkozni, ahol például régi magyar fajták vesszői kerülhetnének a földbe. Emellett mindenképpen szeretnék valami kapcsolt dolgot kitalálni a borászkodáshoz, bár az is igaz, hogy akkor nyilván nagyobb termőterület és nagyobb pince kell. Mindenképpen helyben termesztett szőlőből készült helyi borokat szeretnénk kínálni az idelátogatóknak. A kapcsolt szolgáltatásokra azért van szükség, mert maga a borászat nem igazán jövedelmező, hisz az inkább egy drága hobbi, amit szerelemből csinálunk. Az első kettő Bakos féle borból csupán 1000-1000 kerül piacra az idén, de bízunk a jövőben. 

Két ifjú, két zenész is belevágott a nagy kalandba. A Fuchs Ujvári Pincészet alapítói sem autodidakta módon közelítették meg a szakmát. Fuchs Attila elmondta: - Alaphelyzetben én mechatronikai mérnökként a fehérvári köfém öntödéjében vagyok termelésvezető. Nekem az, hogy kijutok a szőlőhegyre és valami természetközeli dolgot csinálhatok, illetve dolgozhatok, az számomra feltöltődés. Éppen egy éve vizsgáztunk le borászként és az ötlet onnan jött, van itt egy szomszéd néni, aki tősgyökeres nadapi. Ő mesélte, hogy milyen élet volt itt a szőlőhegyen a hatvanas, hetvenes években. Tőle tudtuk meg, hogy akkoriban minden nadapinak volt fent egy parcellája és akik lent szomszédok voltak, azok fent a hegyen is. Megtetszett ez nekünk és találtunk egy kis parcellát, amin volt ugyan egy régi pince de akkor még nem tudtuk, hogy milyen értéket találtunk. Ez csak akkor derült ki, amikor megvettük a területet és vele a 150 éves két külön boltívvel rendelkező pincét. Aztán hogy ne gödör legyen, hanem pince, kellett bele bor. Elmentünk egy borász iskolába és utána azonnal átültettük az elméletben tanultakat a gyakorlatba. Akkor még nem volt saját szőlőterületünk, ezért Pázmándról vásároltunk mustot és így lett meg az első évjárat, egy Irsai és egy Sauvignon. 

Aztán ebből létrehoztak egy házasítást, de erről már Ujvári László Lehet vallott: -A nadapi kamarakórus tagjaival közösen kóstolgattuk, hogy hogyan lenne jó a házasítás? Összeültünk és a két tételt különböző arányokban keverve kóstolta a csapat, de úgy, hogy nem tudták, mi a célunk a kóstolóval. Az az eredmény született, hogy fele-fele arány a legjobb, ám a kiválasztási folyamat közben azon kaptuk magunkat, hogy már mindenki dalra fakadt és a végén már az is hangszer fogott a kezében, aki alapvetően nem igazán szokott. Ez volt az az inspiráció, ami miatt megszületett a Zenézős bor, melynek mindkét összetevője reduktív eljárással, irányított, hűtött erjesztéssel készült. Élénk savakkal rendelkező bor, mely inkább fröccsnek való, a magas savtartalom okán, de nyárestéken is nagyon jól fogyasztható magában. Most még csak 300 palack készült, de jövőre már szeretnénk legalább ezer üveggel piacra dobni. 

Galló Ferenc az építőiparban dolgozik. A betonelem gyártással foglalkozó nagy magyar vállalat ügyvezetőjének gyerekkorából ered a kötődés, hiszen szüleinek, nagyszüleinek is mindig is volt szőlője. A sok más munkája mellett is lelkesen borászkodó Galló elmondta: -Mi 10 éve költöztünk Nadapra és már akkor tudtam, hogy nekem előbb vagy utóbb, de lesz szőlőm. Aztán jöttek a gyerekek, a karrier, a házzal való foglalatosság és most 18 év után úgy érzem, hogy megérkeztem. Két éve vettem szőlőt, két kisebb parcellát. Az egyikben Rajnai rizling, a másikban Zengő és Cabernet Sauvignon van. Én ezzel a három fajtával dolgozom, de erre a mai estére a rizlinget és a vöröset hoztam el. Kicsit szívfájdalmam, de a Nadapi Zengőt még nem hozhattam el, mert még nem találtunk egymásra. Az első évben nagyon édes maradt, 2021-ben pedig túl magasak lettek a savak, de remélem, hogy 2022-ben a kettő között leszünk. Én egyáltalán nem üzleti céllal kezdtem el az egészet, mert ez számomra elsősorban egy hobbi. Nem mondom, hogy a későbbiekben nem lesz belőle valami kisebbfajta vállalkozás, de most, elsősorban, olyan borokat szeretnék készíteni, amiket én szeretek, vagy amit a családom szeret. Aztán ha ez az ízlés esetleg később megegyezik a közízléssel és népszerű tud lenni, akkor lehet ebből vállalkozás is. Egyelőre teljesen autodidakta módon, kisüzemi termelésben megy minden és próbáljuk minél természetesebb módon előállítani a borokat, melyek egy részét saválló, másik részét fahordóban tárolom, illetve érlelem. 

A vörösborkészítés, a nyílt kádas erjesztés egy sokkal bonyolultabb és kockázatosabb műfaj, mint a fehér bor elkészítése, ahol megfelelő technológia követése esetén jól belőhető a végeredmény. A vörösbor esetében nagyobb a kockázat, de mivel nem ebből élek addig kísérletezhetek, hiszen ez egy szórakozás. Csak az a baj, hogy minden évben csak egyetlen szüret van

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában