Tizenkét éve másik faluban él, de Keresztesen ma is hálásak a sok segítségért Keresztes Lászlónak

Történetünk főhőse, Sárkeresztes legfrissebb díszpolgára, nem sokkal a háború után, 1945 júliusában Válban, mélyen vallásos református családban született. Édesapja gazdálkodóként a mezőgazdasági gépekhez is értett, s hogy Keresztes László műszaki pályára lépett, talán ennek is köszönhető. Munkavállalói pályafutása a Videotonban kezdődött, ahonnan a megyei kórházba került. Ott előbb a röntgenosztály műszaki igazgatója, később az egész kórház főmérnöke, majd gazdasági igazgatója lett, de pályafutása alatt több kórházban is dolgozott. 

Villamosmérnöki diplomája mellé már 50 éven felül szakközgazdász- oklevelet is szerzett. Válból indult, de mégsem oda költözött vissza. 1977- ben Sárkeresztesen vásárolt telket, épített házat a falu egy olyan részén, ahol akkor még út sem volt. Ennek és a járdának a megépítése volt az első Sárkeresztesért véghez vitt jó cselekedete, amit a 81-es főúton álló buszmegállóban emelt váró követett. És innen nem volt megállás, felsorolni is nehéz, hogy a 33, Sárkeresztesen töltött év alatt mennyi mindent csinált társadalmi munkában. Ahogy a díszpolgári cím átadásakor méltatásában elhangzott, az általa végzett önkéntes munkák, közöttük a 20 éves Református Gyülekezeti gondnoki feladatok, a Sárkeresztesért Egyesületben végzett 17 éves tevékenysége, a település közintézményeinek juttatott adományok, a parkerdő létrehozása, valamint az általa alapított kötőüzem mind hozzájárultak a település fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez. 

– Amit az ember saját magának tesz az életben, azt magával viszi, amikor elmegy ebből a világból. Ám amit a közösségnek tesz, az itt marad – mondta a díszpolgári cím átvételekor. Ám amikor arról faggattam később, honnan jön ez a nagy szív, a közösség iránti szeretet, szerényen azt mondja, nem az ő egyedüli érdeme az a sok minden, ami megvalósult a faluban az évek folyamán, hiszen, ha kérte, mindig jöttek mások is dolgozni. Ám azt is elárulta, édesapja mondása volt, hogy beteg emberen az egészségesnek, a szegényen a módosnak kell segíteni. S mivel ő a módosak közé tartozott, hát segített. A legtöbbet a parkerdőért tette, ami a 90-es évek végéig kihasználatlanul állt a település határában, majd tarvágásra ítélték. Keresztes László azonban észrevette a sok szemét és gaz között a gyönyörű, 150 éves kőrisfákat és elvadultságában is meglátta a területben a szépséget. Megvásárolta hát, hogy megmentse és családjával elkezdte kitakarítani a nagyjából 10 hektáros erdőt, amelyet 2003- ban aztán a falu használatába adott. 

A szépen kialakított parkerdő, benne a világháború áldozatainak, no meg annak a nagyjából 42 kilométer hosszú lövészárokrendszernek az emlékművével, amelynek nagy részét a falusiakkal ásatták ki, ma a turisták egyik kedvenc helye a környéken. Az erdő megmentésére és a parkerdő kialakítására talán a legbüszkébb mind közül, amit tett. Azt mondja, ő már rég nem lesz, amikor az erdő fái még mindig az égbe nyúlnak. Önzetlen munkájában minden bizonnyal vallásossága is szerepet játszott. Számára megnyugtató a tudat, hogy Isten mellette áll. És Isten az is, aki a rengeteg, lelkiismeretes munkához erőt és kitartást adott, sőt ő segített neki meglátni azt is, miben és hogyan tudna segíteni. Amikor azt kérdeztem, ha újra kezdhetné, ugyanígy csinálna-e mindent, azt mondta, a mostani eszével talán kicsit jobban is! Tudja, időbe telt, amíg elfogadták, hogy másként gondolkodik. Sokan hitetlenkedtek, amikor például megvette az erdőt, mert nem hitték el, hogy nem a saját hasznára teszi. De ő már csak ilyen és ilyen is marad, amíg él!