Meglepetés

2022.08.28. 07:30

Sziréna és kékfény„ajándékba”

Különleges, nem hétköznapi riasztásra indult az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pázmánd öt tűzoltója. Gyakorlatilag saját magukat riasztották a rendkívüli esethez, Székesfehérvárra, ahol nem kis meglepetést szereztek az egyesület egyik vonulós tagjának, Erdő Zoltánnak és újdonsült nejének, Tóth Adriennek.

E. Várkonyi Péter

Forrás: E. Várkonyi Péter

A fiatal pár semmit nem tudott a meglepetésként, a Steyr tűzoltójukkal érkezőkről. Ahogy a lakodalomra hivatalosak, köztük természetesen Adrienn és Zoltán a feldíszített esküvői kocsijukkal befordultak a csárda elé, felzúgott a máskor tekintélyt parancsoló tűzoltósziréna és kürt, majd a kék lámpa fénye mellett az egyesület nevében gratuláltak öten az ifjú párnak, és átadták az ajándékukat. Hasonlóképpen tett a pázmándi polgárőrök nevében érkező két tag is, hiszen Erdő Zoltán az ő csapatukat is erősíti alkalmanként a szolgálatával. A két különleges autó, „kilógott” ugyan a násznép szépen feldíszített autós konvojától, de megjelenésükkel tekintélyesebbé tették a nagy ünnepet. A rögtönzött riasztás és köszöntés után a lakodalom vendégei immáron megnyugodva kezdhették a hajnalig tartó ünnepet. Biztosak lehettek abban, hogy a vőlegényt és az ifjú arát nem viszik el alkalmi szolgálatba az ünnepi asztaltól..

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában