Az én kedves kis falum - Etyek

Etyek neve az Ete, azaz az Attila személynévből származik. Az első, még őskori települések a Magyar-kút feletti Kakukk-hegyen és a Kálvária-dombon jöttek létre. Később éltek itt rómaiak, aztán a honfoglalásig hunok, avarok és eraviszkuszok is. Első írásos említése azonban csak 1326-ból származik, ekkor lett királyi birtok. Hosszú története folyamán lakói többször kezdtek új életet – Etyek sem menekült meg a törökök pusztítása elől, de kétszer is végigsöpört rajta a pestis és megszenvedte a világháborúkat is.

Etyek neve az évszázadok folyamán összeforrt a szőlészettel és borászattal. Ma a komoly hazai borvidékek közé tartozik, mely egyben a legfiatalabb is, hiszen csak 1990 óta jegyzik önálló borvidékként és 1997 óta nevezik Etyek-Budai Borvidéknek. A területen a szőlőművelés kezdetei a római korig nyúlnak vissza, ám a szőlőtermesztés hagyományai csak az 1700-as évek elejétől ismertek. Feljegyzések szerint 1715-ben 13, 1720-ban pedig már 28 kapás szőlőt műveltek. 1720 és 1770 között aztán 112 német családot telepítettek a községbe, akik szorgos munkával felvirágoztatták a mezőgazdaságot, azon belül a szőlőtermesztést. A szőlővel beültetett terület nagysága egyre nőtt, az 1860-as években pedig sorra épültek az etyeki és sóskúti kőből rakott pincék. Ekkor alakult ki a Körpince, a Kecskegödör és a Sóskúti úti pincesor. Nem meglepő, hogy olvasóink többsége is ezekre a pincékre szavazott, mint Etyek legjellegzetesebb épített örökségére.

A német szőlőművelők tehetségére és a Champagne-hoz hasonló terület adottságaira Törley József, a hazai pezsgő atyja is felfigyelt. Az etyeki bort a századforduló után szinte kizárólagosan az ő budafoki pezsgőgyára vásárolta fel. A történelem azonban a szőlőtermesztést sem kímélte: a háború utáni kitelepítés Etyek német lakosságának mintegy 80 százalékát érintette. Mivel a kitelepítettek helyére érkező, főként magyar és erdélyi családok nem értettek a szőlőhöz, a szőlészet válságba jutott. Becslések szerint 700 kataszteri hold szőlő pusztult ki, a pincék majdnem felét lebontották, a faprésekből alig maradt. Az 50-es években kezdődött meg ismét a szőlőtermesztés felfuttatása, amelyet a 80-as években újabb telepítések és fajtaváltás követett. A rendszerváltás után magántulajdonban álló borászatok jelentek meg itt is, akik a korábbiakhoz képest új alapokra helyezték a szőlőművelést és a borkészítést.

Nem csoda hát, ha az Etyekre látogatók jó része a bor és a pezsgő miatt érkezik, ma is ez a település legnagyobb vonzereje. Ám ha egyszer Etyeken jár az ember, érdemes szétnézni a községben. A hangulatos, ma is sváb alapossággal rendben tartott utcákban jócskán találni szépen felújított takaros, régi házakat. Az Alcsúti úton fakadó forrás felett álló Magyar-Kút épülete a 19. században épült. A forrás egykoron embernek, állatnak is adott vizet. Közelében található a 18. század végéről származó Nepomuki Szent János szobor, valamint a kitelepítési emlékmű is. Szép időben fel lehet sétálni a Kálvária dombra, amelynek felújított stációin a mozaikképek az egykor Etyeken élő és alkotó Csókos Varga Györgyi képzőművész keze munkáját dícsérik. 

Az Etyeki kilátóból csodás panoráma nyílik a környező dombokra és szőlőültetvényekre. Érdemes átmenni az Etyekhez tartozó közeli Botpusztára is, ahol a dombtetőn középkori kápolna magasodik, külső oldalának egyik sarkán ma is látható az a kőbe karcolt jel, amit rontásűző céllal véstek a falába. Ez is bizonyítja, hogy a kereszténység mellett a sámánhit még hosszú ideig fennmaradt.

Az egész napos kirándulás után tényleg jólesik egy pohár borral a kézben megnézni, ahogy a szőlővel beültetett dombok mögött lebukik a nap.

Etyeken minden korosztály megtalálhatja a neki való programot.

Lapunk ezúttal is megkért három embert arra, mondja el, miért szeret ezen a településen élni.

Lucza Zsigmond Varga Csókos Györgyi, etyeki képzőművész unokája. – Etyek nekem elsősorban a családot jelenti, a település nagyszüleim révén vált életem meghatározó részévé, később mi is ide költöztünk a szüleimmel. Számomra az teszi varázslatossá, hogy a főváros közelségében is meg tudta tartani régi jellegét és a közösségét is, amihez a különböző kulturális programok is hozzájárultak. A kultúrális sokszínűség pedig Etyek hosszú történelmének köszönhető. Úgy is mondhatnánk, Etyek a találkozások helyszíne.

Nagy Marianna szintén iskolás korában került Etyekre. – Azért szeretünk itt élni, mert minden korosztály megtalálja magának a megfelelő programot. Jókat lehet kirándulni, itt a horgásztó, a Magyar-kút, a régi pincék. A gyerekekkel szívesen kerékpározunk is a környéken.

Hernyák László 1991-ben érkezett Magyarországra a Vajdaságból. - Két hétre jöttünk, de annyira megszerettük Etyeket, hogy azóta is itt vagyunk. Szeretjük a szőlőt, a jó bort, illetve a borpárlatot, de a pezsgőt a legjobban! És persze szeretjük az embereket, akik kedvesen fogadtak, segítettek minket. A régi sváb emberektől sokat tanultam a szőlészet, borászat terén is. Amikor egy munkás nap után kiülök a teraszra, végignézek a gyönyörű tájon - még a zsámbéki romtemplomot is látom – tudom, hogy itt megtaláltuk önmagunkat.