Egy élet munkáját ismerték el Lepsényben a Díszpolgári oklevéllel

Mivel lehet kiérdemelni egy ilyen címet? Kitartás kell, alázat az emberek felé. Az együttérzés és a munkaszeretet.

Körzeti ápolónő volt 35 évig. Székesfehérváron végezte el az iskolát, a belgyógyászaton kezdett el dolgozni, férjhez ment – tudom meg Kovencz Kornélné Vass Erzsébettől.

Nagybirtok, cselédszállás, szolgálati lakás

Erzsébet és családja az Alföldről származik, Szentesen született. A famíliának  Nagymágocson volt nagybirtoka. Mindenük megvolt, de jött 1956, és a családi vagyont elkobozták, őket kitelepítették, így kerültek Lepsénybe, egy cselédházba. Az első osztályt már itt kezdte. A középiskolában az igazgató is felfigyelt kimagasló empátiájára, azt mondta neki: belőled egyszer biztosan nagyon jó ápolónő lesz. Az lett. Egy egész falu bizalmát élvezte és élvezi még ma is, pedig már hosszú évek óta nyugdíjas.

Fehérváron a Landler Jenő utcában laktak albérletben a fiatal házasok. Egy évvel később Szabadegyházára kerültek, ahol szolgálati lakást kaptak. 1975-ben megszületett a fia. A férje Líbiába ment dolgozni, fél évvel később kisfiával követte őt, ahonnan két évvel később hazaköltöztek. 

– A lepsényi körzeti orvos keresett meg, hogy nem vállalnám-e el Lepsényben az ápolónői állást. Egy picit féltem tőle, mert azt tartják, hogy a saját hazájában senki nem lehet próféta. Végül is elvállaltam, itt is kaptunk egy pici szolgálati lakást és megkezdődött a 35 éves ápolónői pályafutásom a faluban, Patzkó Sándor doktor úrral – mesél a kezdetekről Erzsébet.

A közösségi élet központi alakja

Szakszervezet, vöröskereszt, bizottsági tag. Könnyebb lenne azt felsorolni, mivel nem foglalkozott az elmúlt évtizedekben. 

A vöröskeresztet 20 éven át vitte 50 emberrel. Sem előtte, sem utána nem tudta senki sem ezt a feladatot ellátni. Gyűjtöttek a szegényeknek, az árvízkárosultaknak. 20 évig képviselő volt és bizottsági tag. Szüreti bálokat szervezett, véradóknak ünnepséget. Mikulás ünnepén lovaskocsival hordták a csomagokat. Küldöttgyűlést szervezett Fejér megye minden településének vezetőjét meghívva.

A munkaidőnek nincs vége

Hivatásából adódóan látott sok fájdalmat, fizikait és lelkit egyaránt. Nem is nagyon tudta, mi az, hogy vége a rendelésnek. Munka után is a települést járta. Aki nem tudott bemenni a rendelésre, ahhoz maga ment el, adta be az injekciót, cserélt kötést vagy kérdezte ki aprólékosan, mi a baja. A megszerzett információkról aztán az orvosnak számolt be. Közben sokan a lelki kínjaikat is vele osztották meg. Ennél nehezebb és megtisztelőbb nincs, de azért cipelni is kell ennek a súlyát. Akkor is, amikor az ő lelke sajog, mert az élet nála sem állt meg. De még ezekben a helyzetekben is ugyanaz a rendíthetetlen segítőkészség jellemző rá.

Ismét külföld

A nyugdíjazása után még évekig járt Ausztriába dolgozni. Ott is az emberek segítése és ápolása volt az elsődleges feladata. A kevés nyelvtudással is képes volt a fontos pillanatban mentőt hívni az alaposan kifaggatott beteghez, akiről a kórházban derült ki, ha azonnal nem operálják meg, az végzetes lehetett volna. De nem így lett, hála Erzsébet hozzáállásának.

Mindenki tudja, hová forduljon

Ma sem áll le. Nincs nap, hogy ne keresnék otthonában egy injekció beadására, egy kötés kicserélésére vagy egy sérülés ellátására, de még fülmosásra is. Nincs olyan, akit ne fogadna, a nap bármely órájában, ha annak szüksége van rá. Számára mindenki egyforma, nem tesz különbséget.

Kérdésemre, hogy 35 év után biztosan nyugdíjba vonult, az a válasza, hogy biztosan, de közben nevet.

A gyógyítás és az emberek szolgálata az egész élete. Nem hisz a nyugtatókban, szerinte az emberi lelket kell gyógyítani és erősíteni. Saját maga is ezt teszi. Élete, kitartása, önfegyelme és munkássága példamutató. A betegek  és az emberek iránti empátiája tananyag lehetne az ápolónőképzőkben.