Évszázadokat ölel fel a bodajki kegyhely története

A Zarándoklatok és Székesfehérvár címet viselő előadássorozat legutóbbi előadója Dreska Gábor történész, egyetemi adjunktusa volt, akinek témában való hitelessége nemcsak szakmai mivoltából ered, hanem bodajki származásából is. „Egy kapucinus kegyhely tündöklése a 18. században” – Búcsújárás Bodajkon egykor és ma címmel tartotta meg előadását.

Dreska Gábor úgy fogalmazott, a búcsújárás szó talán kikopott a nyelvhasználatból, helyette inkább a zarándoklat kifejezés vált használatossá. Bár a történész szerint e két kifejezés nem pontosan ugyan azt jelenti, abban mégis megegyeznek, hogy mindegyik esetében inkább az út és az úton történt események fontosak, nem annak célja. – Fontos különbség a búcsújárás és a zarándoklat között, hogy nem elég, ha a hívő zarándoklatot végez, tudnia is kell, hogy miért teszi, hogy a búcsú elnyerése-e a cél – fogalmazott Dreska Gábor.

Egy kegyhely kialakulásának több feltétele, állomása van. Ezeken a pontokon végig haladva mutatta be a történész a bodajki kegyhely létrejöttét. Az első ilyen feltétel az eredetlegenda. A ma leginkább ismert bodajki legendának magja az, hogy már Szent István is imádkozni és alázatossági cselekedeteket végezni járt oda egy Mária kápolnához. Mindezt csónakkal tette, így a vízi közlekedési eszköz szimbólumként jelenik meg a történetben.  A kegyhelyet 1788 után átvette az egyházmegye, később a bodajki plébános hatására másolat készül a Histori Domusból, azaz a háztörténetet összefoglaló könyvből. Ebben a másolatban Szent István nevét viszont mindenhol áthúzzák és Szent Lászlót írnak helyette. Dreska Gábor szerint ez azért történt, mert így próbálták erősíteni Szent István székesfehérvári kultuszát. Bodajkon Szent István és Szent László hagyománya is élt és él a mai napig is, csak úgy, mint az 1814 után megjelenő Szent Imre hagyomány. Egy másik legenda szerint, ami csak a bodajki szóbeszédben él, Szent István imádkozásában zavarták a bodajki tóban hangoskodó békák, ezért megátkozta azokat, amik aztán eltűntek és azóta sem tértek vissza a településre.

A kegyhely kialakulásának egy másik fontos része a kultusztárgy. – Az eredetlegenda alapvetően a katolikus magyarság számára szól, a kultusztárgy pedig a beköltöztetett telepeseket szólítja meg – fogalmazott Dreska Gábor. Az Innsbrucki Madonna című festményről 1660 körül készült másolat, amihez I. Lipót császár imádkozott a török hadak elől menekülve a keresztény seregek sikeréért. A győzelmet követően indul el segítő Szűz Mária kultusza. A másolatról később egy újabb másolat készül és ez kerül Bodajkra az 1690-es években.

Fontos állomás a zarándokhely kiépítése, ami alatt egyrészt az infrastruktúra, másrészt a lelki körülmények megteremtését értjük. A történész előadásából kiderült, hogy amint a kapucinusok megjelentek Bodajkon, azonnal kápolnaépítésbe kezdtek, ami 1690 körül el is készül, benne a kegyképpel. Rövid időn belül azonban kicsinek bizonyul a kápolna, ezért 1736-1742 között felépül a ma is álló templom jelentős része, majd 1749-re elkészül az önálló rendház is.

Egy kegyhely történetéhez szorosan kapcsolódnak a csodás események is. Bodajkkal kapcsolatban az egyik legismertebb, hogy a 14 éves székesfehérvári Erzsébet már egy éve sánta volt, amikor pünkösd hétfőn a kegyhelyhez zarándokolt családjával. Az oltár körül háromszor körbecsúszott, majd felállt és már nem volt szüksége az egy éve használt mankójára, amit aztán a hagyomány szerint a sekrestyében hagyott megőrzésre. Egy mankót pedig a mai napig őrinek Bodajkon.