Frissen Fejérből

2022.09.04. 07:31

Munka és becsület: bányásznap Kincsesen

– Számunkra ez egy szent hely, ahol emlékeznünk kell az elődeinkre, akik nélkül nem létezne a mai Kincsesbánya. Munka és becsület: ez a két legfontosabb üzenet, amit ők örökül hagytak nekünk – jelentette ki Murányi Marianna polgármester az egykori, 1999-ig működő bauxitbánya központi emlékhelyén szombaton, a hagyományos bányásznapon.

Tihanyi Tamás

Huszonkét bányászt ragadott el a veszélyes munka, értük szólt a harang

Forrás: Tihanyi Tamás / FMH

Egyperces némasággal tisztelegtek a balesetben meghalt egykori bányászok előtt, megkondult értük a lélekharang a 2066-ig felnyitására váró, 2016-ban csillébe helyezett időkapszula felett. A fiatal bányászt ábrázoló szobor talapzatán 22 nevet lehet olvasni, a betűk tragédiákról adnak számot 1927-től egészen 1992-ig. 

A településvezető után Oravecz Attila helyettes plébános lépett a mikrofonhoz, ő is az áldozatul esett bányászokról beszélt, majd „Jó szerencsét!” köszöntéssel zárta szavait. Az 1964-ben emelt emlékművet nem csak Kincsesbánya, hanem Isztimér, Balinka és a Móri Járás képviselői is megkoszorúzták, meghajtotta fejét tisztelete jeléül Törő Gábor országgyűlési képviselő is. Miután minden szál virág a helyére került, díjakat adtak át és estig tartó szórakozás következett.    

 

Kincsesbányáért emlékérmet kapott Takácsné Guti Zsuzsanna és Szatzker Győzőné a Napraforgó Óvodában végzett munkájáért. Közszolgálatért díjat érdemelt ki Lakk Pál mindazért, amit a település közbiztonságáért tett, valamint Farkas Csilla és Mészáros István a község közéletét támogató tevékenységéért. Pedagógiai díjat kapott Veigl Ilona a Napraforgó Óvoda kollektívájából, Közegészségügyi díjat Dr. Kiss Attila a fogászati ellátás területén végzett munkájáért, Dr. Szunyogh Erzsébet, aki a háziorvosi ellátásért dolgozott. Szatzker Csaba, Spandler Csaba, Spandler Mátyás és Kertész Zoltán Testnevelési és Sportdíjat, Mackovják Gábor, Csík János és Csík Jánosné Környezet- és természetvédelmi díjat érdemelt ki az 1966-ban önállósodott, és az utóbbi időben rohamosan fejlődő, de a múltját nem felejtő településen.       

Kincsesbánya hagyományosan szeptember első hétvégéjén köszönti legidősebb és legfiatalabb polgárát is: idén Virág Körmendi Zeinát, aki 2022. augusztus 20-án született, és a 94 éves Bittman Jakabné Frang Katalint.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában