Pályaválasztási kiállítás diákoknak

2022.10.14. 14:00

Pálya, ami a szívhez és skillhez közel áll (Fotógalériával)

Többek közt digitális, gyártósori és gépész műhelyekbe nyerhetnek betekintést két napon keresztül a Széchenyi technikumban a pályaválasztás előtt álló diákok. Továbbá több mint félszáz kiállító várja a fiatalokat ajánlataikkal a 21. pályaválasztási kiállításon.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Pénteken kezdődött, de október 15-én, azaz még szombaton is tart a Fejér Megyei Kormányhivatal által 21. alkalommal megrendezett pályaválasztási kiállítás a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az ünnepélyes megnyitón Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a diákokat:
- Egy fiatal életében a pályaválasztás mindig fontos mérföldkő – fogalmazott -, ahogy nagyon fontos az is, hogy a fiatalok ezeken a mérföldköveken jó és megfelelő döntést hozzanak. A jó döntésekhez pedig szükségesek az olyan rendezvények, mint ez is. Amelyben a fiatalok megláthatják azt a kínálatot, amelyre büszkék lehetünk. A székesfehérvári oktatási rendszer ugyanis ma már a bölcsődétől a mesterképzésig biztosít életpályamodellt a fiataloknak, s az az együttműködés, amely mind a szakképzési centrummal, mind pedig a tankerülettel s a többi intézménnyel, szolgáltatókkal működik, példaértékű az országban.
Majd hozzátette: fontos döntés előtt állnak most a diákok. - Kívánom, hogy találjátok meg azt a megfelelő intézményt, amely biztosítja számotokra a boldog fiatal felnőtt életet. Ehhez minden rendelkezésre áll itt Székesfehérváron, ezért arra buzdítok mindenkit, hogy válasszátok a szívetekhez és a „skilletekhez” közel álló intézményt.
Simon László főispán pedig kiemelte:
- Fejér megyében, Székesfehérváron élő emberként kutya kötelességünk segíteni a fiatalságot a jövő tervezésében – majd pedig elmondta: évről-évre közel 5 ezer fő érdeklődő érkezik a pályaorientációs napra, ezt remélik idén is. A látogatók az elmúlt évek színvonalához hasonlóan ezúttal is számos – pontosan 56 - kiállítási helyszínen nézhetik meg az oktatási, tanulási vagy éppen a munkavállalási lehetőségeket. - Az, hogy az egyén, a diák, a legtöbb munkavállaló megtalálja a számítását, valóban jó mindenkinek, hiszen a képzett szakembereknek köszönhetően fejlődik az ország.
A megnyitót követően a szabadtéri helyszíneken a kiállítók – középiskolák, cégek, szervezetek - technikai bemutatói, informatív bemutatói várják a diákokat. A pályaválasztási kiállításnak az idei évben otthont adó Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikum szakmai – digitális, gépész és gyártósori – műhelyei szintén nyitott ajtókkal várják az érdeklődőket. Pénteken délután pályaorientációs szakmai pódiumbeszélgetés zajlik végzősöknek, szülőknek, pedagógusoknak, szombaton pedig délig várják a pályaválasztás előtt állókat a kiállítók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában