Egy ég felé néző bélyegző

2022.11.09. 11:16

Az elmúlt időkről készít korlenyomatot az Emlékpark Magyaralmáson

Különleges látnivalóval bővült az Emlékpark Magyaralmáson. Ez alkalommal egy olyan műemlékkel gazdagodott a település központi tere, ami valójában évtizedek óta ott is volt.

Palocsai Jenő

Fotó: Alkotók

Rendhagyó ötlet született meg Visi Ferencné fejében Magyaralmáson. A magyar és a magyaralmási történelem nagyobb fordulópontjainak már állnak az emlékművei a parkban, ám ezek között, sőt fölött ott magasodott egy kőrisfa. A viszonylag gyorsan fejlődő, szívós növény sorsa azonban megpecsételődött, ugyanis úgy döntött az önkormányzat, hogy kivágja és örökre eltűnik az emlékparkból még az emléke is, ám végül nem így lett. 

A fát kivágták ugyan, ám egy kicsi, de elszánt csapat új irányba indult. Huszár László betonozott Ifjabb Pap Tiborral és táblát készített, sőt hegesztett is, utóbbiban részt vett Pap Tibor, a polgármester is. Imre Gábor az évgyűrűket számolta, míg Nagy Lenke doktornő és az ötletgazda Visiné festett, de komolyan kivette a részét a munkából Oszoli János, Tóth Martin, Vas László és Varga Csaba is. Az alkotó csapatban volt több helyi és néhány cvsákberényi is. Emellett Sörédről is kaptak segítséget, ugyanis Ruzicska Rómeó vállalta magára a grafikai munka tervezését és kivitelezését is. 

A lelkes csapat elérte, hogy a 35-40 fokban lejtő, nagyjából egy méter magas fatönk és a hozzá kapcsolódó gyökér megmaradhasson. A torzó simára csiszolása után annak lapjára számokat véstek 1-től 19-ig. Minden szám egy évszámot takar a fa évgyűrűinek megfelelően. Az évszámok mellett tipikusan magyaralmási események sora áll, amelyek közül néhány talán már feledésbe is merült volna, ha Polgár Péter meg nem mentette volna őket, illetve, ha nem adja tovább a kutatási eredményeit az új generációknak a Magyaralmás története című könyvével. Az évszámok sora és a „fába vésett történelem” a kőrisfa tönkje mellé állított táblán olvasható, így bárki, aki arra jár, az láthatja minek is volt tanúja ez a kőris.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában