Márton-napi lámpás felvonulás Igaron

2022.11.11. 20:10

Libazsíros kenyerünket add meg nekünk ma

Első ízben rendezték meg pénteken Igaron a Márton-napi lámpás felvonulás. A résztvevők bár kevesen voltak, de annál lelkesebben vonultak végig büszkén a falujukon.

Kecskés Zoltán

Fotó: Szabó Róbert

Az esemény főszervezője, Szabó Róbert büszke a megjelent maroknyi csapatára és bízik benne, hogy a jó hangulatnak hamar híre megy a községben és jövőre már sokkal többen eljönnek a különleges eseményre. 

– Hagyományteremtő szándékkal hívtuk a falu apraját-nagyját. Bár a létszám családias volt, de úgy érzem sikerült lefektettünk egy jó alapot a jövőre nézve. Jó volt látni a sok mosolyt a gyerekek arcán. Mint említettem, a felvonuláson kisebb létszámban vettünk részt, de annál nagyobb lelkesedéssel vonultunk végig. A 64-es útnak köszönhetően rengetegen láttak minket, sokan dudáltak is, ezzel üdvözölve a csapatot. Nagy öröm volt számomra, amikor egy Ausztriából hazautazó nagypapa, lánya és unokája megálltak, és becsatlakoztak közénk. Bár az összefogás jelenleg még nem nagy a településen, de úgy érzem, az ehhez hasonló rendezvényekkel közösséget építhetünk. Akik ott voltak, jól érezték magukat: a visszaérkezést követően pedig egy jót beszélgettünk, miközben elfogyasztottuk a jól megérdemelt forró teát és forralt bort, valamint az ilyenkor elengedhetetlen libazsíros kenyeret lilahagymával.

Fotós: Szabó Róbert

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában