Az igazi kis hősök

2022.11.17. 07:00

Lilában a koraszülöttekért – november 17-én még több figyelem esik rájuk

Idén tíz éve, hogy országos szinten is megtartják a koraszülöttek világnapját. Akiket érint ez a téma, azok közül minden bizonnyal sokan kapcsolódnak valamelyik programhoz, felhíváshoz Székesfehérváron is.

Bokros Judit

Fotó: FMH-archív

Koraszülöttnek számítanak a 37. betöltött terhességi hét előtt született babák. Ők még több figyelmet, gondoskodást kívánnak, mint az időben született társaik, hiszen sokan az életükért küzdenek, és akár életre szóló károsodást is szenvedhetnek. Számos koraszülött baba azonban a kezdeti nehézségek ellenére teljesen egészségesen fejlődik tovább, és szinte nyoma sem marad annak, hogy a kelleténél előbb jött világra.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) kezdeményezésére tíz éve, 2012. november 17-én kezdtek el valami lilát viselni azok, akik fel akarták hívni a figyelmet a kis hősökre, a koraszülöttekre és családjaikra. Illetve azóta jönnek össze közösségek, hogy együtt ünnepeljenek, valamint bizonyos épületeket is lila színnel világítanak meg ilyenkor.

A kezdeményezéshez minden évben ezrek csatlakoznak, hogy kifejezzék köszönetüket a koraszülötteket ellátó orvosoknak, ápolóknak és más segítőknek. Valamint kifejezzék azt az összetartozást, amelyet a trauma átélése jelent. Mert egy koraszülött érkezése igenis trauma a szülőknek, a hozzátartozóknak: látni a picit az inkubátorban, átélni a kezdeti elkülönülést, az aggódást a gyermek egészsége, fejlődése miatt – ezek mind nyomot hagynak a felnőttekben és magukban a kisbabákban. Ezért is jó tudni, hogy vannak sorstársak, segítők, akikre lehet támaszkodni, akik erőt adnak.

A Székesfehérváron működő Fejér Megyei Szent György Egyetemi Kórházban is többször volt már ünnepség a világnapon. Ma, 2022. november 17-én ismét arra készülnek, hogy szeretettel és kis műsorral fogadják a náluk ápolt, mára akár felcseperedett korababákat és családjukat.

Aki érintett, azt az Újszülött- Csecsemő- és Gyermekosztályon várják 16:30-tól, majd a műsor 16:45-től köszöntőkkel és egy kisfilm vetítésével kezdődik a Te hangodat ismerem Alapítvány közreműködésével. Lesz aztán táncbemutató, népi gyermekjátszó és Ringató foglalkozás, érkezik Lala bohóc és arcfestést is lehet majd kérni. Emellett közös játékra és sütizésre is nyílik alkalom.

A felhíváshoz tartozik még, hogy a KORE Facebook oldalán „lila” fotókat tesznek közzé lilába öltözött, lila lufis vagy bármely más módon lilás családokról, gyerekekről, közösségekről.

 

Horváth Irma: Életéért imádkozva

 

Minden álom megtörött.

Mintha tükörcserepekben

láttam volna

a rohanást,

a kétségbeesést,

a villogó mentőautót,

párom tekintetét…

Rettegve féltettem

kicsi kincsemet a

folyosón felettem sorjázó

lámpák alatt.

A mentés sikerült.

Bár gyermekem kikerült

a biztonságos anya-ölből,

a csoda folytán mégis él tovább,

mentették orvosok, nővérek, imák.

 

Most itt dobog kicsi teste,

bár még nem gondoltam rá este,

hogy ma lesz a születésnapja,

maradhatott volna még

boldog szívem alatt,

most így az majd megszakad,

ahogy nézem a kicsi,

lélegző életet,

a lábam megremeg,

temetem könnyemet.

 

Szívem a gépek zajára

zakatol,

talán lassan el is hiszem

mélyen valahol,

hogy az éjem

ma így alakult,

az élet ma erre ébredt:

gyermekem az, aki itt fekszik,

nővérek, orvosok mentik,

s bár a kilónál nem

sokkal nagyobb,

boldog-szomorú vagyok,

és csak nézem, s barátkozom

a gondolattal, hogy mától

eggyel többen vagyunk.

 

Szeretném megölelni,

ha már az enyém…

szeretném máshogy megélni.

Ez így túl kemény...

Hogy szeressem őt ölelés nélkül?

Hogy fogadjam őt, mikor még élete

bizonytalan a kórház, a

gépek magányában, s

alig mozdul meg keze…

Visszahúzódom… rossz vagyok.

Közel kerülnék… zavarok…

Fontos szeretnék lenni, de nem tudok…

Megbolondulok.

 

Napok telnek el,

már nyugodtabb vagyok.

Gyermekem ő, akit itt láthatok.

Fogadom már, el merem hinni,

már elkezdtem kicsit bízni

abban, hogy megmarad,

s megmaradok neki…

Anya, így fog majd szólítani.

 

Monoton dolgok után

lassan életre kelek.

Megerősödtem,

bízom benned!

 

Egyszer majd elmesélem neked,

gyermekem,

mekkora erőt és hitet adtál

nekem!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában