Jobb adni, mint kapni

2022.12.20. 17:30

A velencei otthonban nevelkedők karácsonyát varázsolták szebbé (videóval)

Folytatva a szép hagyományt, a Fejér Megyei Önkormányzat közös kezdeményezésként Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel együtt ebben az esztendőben is jótékony célú karácsonyi adományokat, ajándékokat vittek a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ velencei lakóinak.

Kecskés Zoltán

Fotó: Nagy Norbert

A tavaly életre hívott összefogáshoz, idén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezete, valamint a Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. is csatlakozott, bővítve ezzel az amúgy sem szűkös adományok listáját. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezetének elnöke, Varga Imre, a Fejér megyei termelők által felajánlott almát küldött az otthon lakóinak, míg a pusztaszabolcsi vállalkozás nevében Sziebler Péterné igazgatósági elnök adta át az üzemben termelt tejtermékekből összeállított csomagot.

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián autójából gyümölcs, szaloncukor és más meglepetés is előkerült december 20-án, kedd délelőtt a Bárczi Gusztáv utcában, amelyeket  az otthon lakói segítettek eljuttatni méltó helyükre. 

Ahogy azt a politikusok is elmondták, nagy öröm számukra, hogy évről évre a megye egyre több helyére, köztük Velencére is el tudnak látogatni szebbé téve ezzel az intézmény kis lakóinak az ünnepét.Kiemelték, hogy ezek a percek, látva az őszinte örömöt a gyerekek szemében, amikor a vágyott ajándékot átadják, valójában nekik jelent töltekezést. A lakókon kívül az itt dolgozó szakembereket is köszöntötték, akik nap mint nap időt és energiát nem sajnálva igyekeznek jobbá tenni az itt lakók életét. 

A finomságok, a csokoládék, a tejtermékek és a meleg holmik mellett ebben az esztendőben – az otthon előzetes jelzéseinek megfelelően – udvari játszó- és sporteszközök kerültek az intézmény karácsonyfája alá, ezzel is szebbé és örömtelibbé téve az intézmény 27 lakójának karácsonyát. 

Fotós: Nagy Norbert

A hozott adományokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér megyei kirendeltségének igazgatója, Boldogné Kőrösi Mónika és Ánosi Péter az intézményvezető-helyettes igazgatója vett át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában