Könnyek és erő

2022.12.29. 17:30

“Hős vagyok, és meg akarok gyógyulni!” – mondta a kórházban a csóri édesapa

Néhány nappal ezelőtt látogattuk meg a Rácz családot. Hajni, az édesanya ekkor mesélte el nekünk azt a szörnyű balesetet, ami a férjét kórházba juttatta, őt pedig kétségbe ejtette.

Hajdú Marianna

Fotó: Nagy Norbert / FMH

családfőt akkor érte a baleset, amikor október végén egy bajba jutott családon igyekezett segíteni, akiknek az autója az M7-es autópályán kapott defektet. A leállósávba áttért személyautó előbb a lerobbant autóba csapódott, majd az ő kocsijukba. Az autó mellett tevékenykedő Lajos súlyos sérüléseket szenvedett, azóta is kórházban van. 

Az ünnepek elteltével a feleségét telefonon hívtam, hogy megérdeklődjem, hogyan telt a család karácsonya. Röviden és csöndesen válaszolt: szomorúan. Megértem a visszafogottságát. Beszélgetünk néhány mondatot, és lassan enged feszültségén. Rövid időn belül már a múltkori beszélgetésünkre terelődik a szó. Már vidámabban meséli, hogy Lajos karácsony napján olvasta a róla és családjáról megjelent cikket. Azt mondja, írni még nem tud tökéletesen, olykor felcseréli a betűket, vagy éppen kihagyja, de próbálkozik. Ellenben az olvasás megy neki. 

Nagyon meghatotta, meg is könnyezte, amit olvasott, és Lajos kijelentette, ő valóban egy harcos és meg akar gyógyulni. Mindent megtesz majd azért, hogy felépüljön és ismét családjával lehessen – teszi hozzá felesége. 

Hajninak jó volt hallania ezeket a szavakat, de fél, hogy csak a nyugtatók hatásának tudhatók be férje szavai. Reméljük, minden segítséget megkap a felépüléshez, és erőt merít abból a kezdeményezésből is, ami a napokban elindult a család felé.

Lajos és Hajni tragédiája sokakat cselekvésre késztetett. Miután a család története lapunkban megjelent, szinte azonnal érdeklődő levelek és megkeresések érkeztek a Hírlap szerkesztőségéhez és a családhoz: hogyan tudnának segítséget nyújtani. Így időközben megszületett egy számlaszám, amelyet az Alba Caritas Hungarica Alapítvány kezel, s amelyet a család számára tartanak fenn. A következő adatokkal tudnak nekik segítséget nyújtani:

Alapítvány: Alba Caritas Hungarica Alapítvány

Bankszámlaszám: OTP Bank 11736116-20151115-00000000

Megjegyzésbe írandó: Rácz Lajos és családja, Csór

 

Hajni a balesetet követően elvesztette állását, mivel a történtek annyira megviselték, hogy munkáltatói azt mondták, ebben az állapotban nem tudják tovább foglalkoztatni. Korábban két munkahelyen is helyt állt, Lajossal együtt teremtették elő a család megélhetéséhez szükséges anyagiakat. Munkájának elvesztésével a megtakarításokhoz kellett nyúlni, amit mára a család teljesen felélt. Hajni folyamatosan pszichológushoz jár, mindennap látogatja férjét a kórházban, egy percre sem hagyja magára. 

Karácsony előtt néhány héttel derült ki, otthonukat, amit évek óta bérelnek, eladták a fejük felől. Hiába a legnagyobb igyekezet, nincs sehol egy lakás, ahol akár csak ideiglenesen is meghúzhatja magát a család a két kislánnyal. Nagy szükség lenne egy otthonra, ahová mehetnének. Az önkormányzat sem tud számukra szociális lakást biztosítani. Hátha elérnek ezek a sorok olyan emberekhez, akikben megvan az együttérzés és a lehetőség is ahhoz, hogy segítsenek a családnak, hogy ne kelljen a két kisgyerekkel az utcára költözniük. Legyen egy otthon, ahová a gyerekek hazavárhatják édesapjukat! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában