Az én kedves kis falum

2023.02.25. 11:30

Mi legyen Fejér épített öröksége?

FMH

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

TUDNIVALÓK A SZAVAZÁSRÓL, MOST AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGEK „VERSENYEZNEK”

2020-ban indult, január 13-án pedig véget ért sorozatunk, Az én kedves kis falum, illetve az Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, melyben Fejér vármegye mind a 108 települését bemutattuk, lélekszám szerinti sorrendben. Így érkeztünk meg Bakonykúti Bakony ölelte lankáiról Fehérvárra, Szent István városába. Olvasóinkat minden héten arra kértük, szavazzanak: véleményük szerint mi településük legjellemzőbb épített öröksége. Segítsenek abban, hogy leírják, egy-egy falura, városra melyik, ember által alkotott hagyaték a legjellemzőbb! 

Ezeket és a település esszenciáját adó többi neves emléket, melyekhez történetek és élmények kötnek minket, örömmel bemutattuk olvasóinknak. Ezek a gyerekkor, a diákcsínyek, stiklik és lábtörések, az első csók, az első pofon, a belénk égett hangulatok helyszínei, élethosszig tartó emlékhalmazaink díszletei. Ahány ember, annyi „településmozaik”. Ahogy a www.feol.hu/ az-en-kedves-kis-falum oldalon írtuk: a kis közösségekben olyan hatalmas dolgok bújnak meg, amelyek az idegen számára aprónak tűnhetnek, mégis egy világot képesek átölelni. 

. A legjellemzőbb épített örökségeket – ismét hétről hétre – egy csokorba gyűjtöttük, s olvasóink március 3-tól a feol.hu oldalunkon szavazhatnak. A szavazás menetéről hamarosan tájékoztatást adunk! A Mi legyen Fejér épített öröksége? ötödik részében Rácalmás, Adony, Bodajk, Aba, Csákvár, Martonvásár, Velence, Pusztaszabolcs, Enying, Polgárdi, Ercsi, Gárdony, Sárbogárd, Bicske, Mór, Dunaújváros és Székesfehérvár épített örökségeit állítottuk fókuszba

Rácalmás

A Rácalmásra legjellemzőbb épített örökség a helyi vasútállomás lett: a civil összefogásnak köszönhetően meg lehet itt nézni például az 1970-es évekből származó étkezőkocsit vagy a Záhonyból érkezett dízelmozdonyt is 
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Adony

Az adonyi Zichy-kúria a Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárnak ad otthont
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Bodajk

Az egyes stációknál az égbe és az alattuk fekvő Bodajkra egyaránt tekinthetünk
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Aba

Aba legjellemzőbb épített öröksége a református templom
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Csákvár

A csákvári Esterházy-kastély a 18. század végén épült
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Martonvásár

Martonvásáron a Brunszvik-kastély a legjellemzőbb épített örökség
Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Velence

A régi faluból csak néhány emlék maradt. Ilyen a Velence legjellegzetesebb épített örökségének választott Vörösmarty-pince
Fotós: NZP / FMH

Pusztaszabolcs

Pusztaszabolcs legjellemzőbb épített öröksége a kéttornyú Szent Imre-templom
Fotós: NZP / FMH

Enying

Az Enyingre legjellemzőbb épített örökség a város központjában található Batthyány-kastély 
Fotós: NZP

Polgárdi

Polgárdi központjában, a városháza mellett áll Batthyány Lajos egész alakos szobra, a városra legjellemzőbb épített örökség 
Fotós: Baráth Eszter / FMH

Ercsi

Az Ercsi örökségének választott Szapáry–Eötvös-kápolnában temették el Eötvös Józsefet
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Gárdony

A Vajky-kúria nem véletlenül az egyik legjellemzőbb épített örökség – nemcsak Dinnyésen, de Gárdonyban is
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Sárbogárd

A sárbogárdi Bercsényi utcában található zsinagógát Fejér vármegye utolsó eredeti zsinagógájaként tartják számon 
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Bicske

Bicske látványosságai közül a legimpozánsabb a Batthyány-kastély – olvasóink is erre szavaztak a legtöbben 
Fotós: NZP

Mór

A móri Lamberg-kastély 1762–66 között épült, ma a vértesaljai város épített öröksége 
Fotós: NZP

Dunaújváros

1956-ban épült a dunaújvárosi Halászcsárda, mely mára erős kötődést mutat a hagyományokhoz 
Fotós: NZP

Székesfehérvár

A fehérváriak ragaszkodnak múltjukhoz, amely a nemzet múltja is: a Nemzeti Emlékhely lett a város épített öröksége 
Fotós: NZP

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában